Legendát vásárolt a Porsche

2014.07.28. 17:00

Toby Venter, a Porsche dél-afrikai részlegének igazgatója a Macan helyi sajtópremierjén számos újságíró füle hallatára vásárolta meg az ország leghíresebb versenypályáját, lényegében a csődtől mentve meg azt. A Kyalami pálya-komplexumért, amely 1993-ban még F1-es versenyt rendezhetett, mindenesetre 205 millió randot – átszámítva úgy 4,5 milliárd forintot – fizettek, ami reklámköltésnek önmagában meglehetősen nagy összegnek tűnik.

Bár az elmúlt években a Johannesburg melletti pálya már nem termelt hasznot – ezért is döntöttek a korábbi tulajdonosok az eladása mellett – valóban legendás helyszínről van szó, amely 1967 és 1985, illetve 1992 és 1993 között Formula 1-es futamot rendezhetett. Azóta is sok esetben használták versenyautó-tesztelésre, illetve kevésbé ismert versenysorozatokban is szerepet kapott a pálya, ám a 2008-as válság óta már a fenntartás költségeit sem igazán fedezték a bevételek.

A Porsche számára tesztpályaként lehet hasznos Kyalami, hisz egyrészt a távolság miatt itt talán könnyebb megtartani a nagyobb titkokat, mint az európai tesztpályákon. Másrészt Dél-Afrikában akkor is enyhe az időjárás, amikor Európában a legkeményebb téli hideg akadályozza a nagy sebességű tesztelést. Ám a nyilvánosság felé azt nyilatkozták, hogy ugyanúgy nyitva áll majd a pálya a versenyszervezők előtt, mint eddig. Az sem lehetetlen, hogy a Porsche hátterével a nemzetközi versenysorozatokat is képesek lesznek visszahozni Kyalamiban, ami hosszú távon is biztosíthatja a pályakomplexum jövőjét.

Természetesen nem ez a sportkocsimárka egyetlen pályája. A lipcsei gyár mellett építettek egy tesztpályát, az észak-amerikai központ is fenntart egy pályát Atlantában, és a Porsche Engineering tulajdona az olaszországi Nardo pálya is, ahol különlegesen nagy, 400 km/h feletti tempó is elérhető.