Megmutatják az egyedi csoda-Mercedest

2014.08.12. 15:45

Korának legdrágább luxusautói közé tartozott a Mercedes 540K, de ezt a változatot kevesen ismerhették meg. A 20-as és 30-as évek aerodinamikai kísérletei alapján építette a Mercedees letisztult, áramvonalas karosszériával.

Az autóba a többi 540K változatból ismert 5,4 literes, nyolchengeres, 180 lóerős, kompresszoros soros motor került. Bár pontosan nem tudjuk, mennyire lehetett gyors, kétségtelen, hogy ezzel a formával, és a könnyű alumínium burkolattal gyorsabb lehetett bármelyik, ismertebb 540K változatnál. A Mercedes maga állította helyre az egyedi autót, és a folyamat során állítólag csak olyan eljárásokat alkalmaztak, amilyenekkel az 1930-as évek második felében elkészítették az autót.

Az autót egyébként eredetileg versenycélból építették a Mercedesnél: az 1938-as Berlin-Róma túraversenyen mutatkozott volna be, de ezt a kérdéses évben elhalasztották, 1939-ben pedig már a második világháború kitörése miatt nem tudták megrendezni. Így az 540K Streamliner egyetlen megépült példánya végül a Dunlop német részlegéhez került, ahol nagy sebességű gumiabroncs-tesztelésre használták éveken keresztül.

A Mercedes a felújítás óta először a héten, a Pebble Beache Concours d'Elegance-on mutatja meg a különleges klasszikust.