Nagy dobásra készül az Opel

2014.08.15. 11:51

Az Opel nagyon titokzatosan kezdi a bemutató kampányt. A megszokott sötétből leskelődős képek helyett sárga selyemmel letakarva készítettek képet az újdonságról, amelyet augusztus végén Moszkvában lepleznek le.

A képhez csak annyit írtak: „A 2014-es Moszkvai Autószalon újdonsága: kitaláljátok, mit mutat be az Opel?” A kép persze nem visz sokkal közelebb, igaz, annyit elárul, hogy ez egy jó nagy autó lesz, és meglehetősen széles. Lehetne akár az Insignia következő generációja is, bár ahhoz talán túl széles is a hátsó kerekek tájékán. Viszont az sem lehetetlen, hogy a régóta ígérgetett nagy kupé rejtőzik a lepel alatt, amelyet Monzaként, illetve Calibraként emlegettek eddig.

Az Opel az utóbbi években több kupé-tanulmányt is bemutatott: a 2007-es Gran Turismo az aktuális Insignia vonásait viselte, de szériaváltozat nem készült, ami érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy az Opelt épp ebben az időszakban hagyta egy vas nélkül amerikai anyacége, a General Motors. Ugyanakkor tavaly ősszel bemutatták a Monzát, amely ugyan nem klasszikus kupé, de határozottan sportos volt: egy olyan négyszemélyes, sirályszárny-ajtós gép, amely az alapötlet szintjén leginkább talán a Vectra alapú, ötajtós Signumra emlékeztet.

Az persze nagy kérdés, hogy az Opelnek van-e bármi szüksége egy drága, sportos modellre – rossz nyelvek szerint kidobott pénz, hisz az Opelből soha nem lesz igazi prémium-márka – de a kép alapján mégis azt mondanánk, valami ilyesmi rejtőzik a lepel alatt.