Széthullik a Tesla?

2014.08.15. 06:06

A fogyasztóvédelmi teszteket közlő amerikai kiadvány, a Consumer Reports kisebb, de annál kellemetlenebb problémákat jelentett a Tesla Model S-szel kapcsolatban. Ezekre a több mint huszonöt ezer kilométeres tartós tesztjük során derült fény.

A Model S eddig rekord-szintű elégedettséget mutatott a vevői között, a tulajdonosok 99%-a újra megvásárolná, de közel sem hibátlan. Jellemzően gondot okozott, hogy az alaphelyzetben lemezbe süllyedő kilincsek nem emelkedtek ki, eltört a harmadik üléssor biztonsági övének csatja, valamint többször elsötétült a központi kijelző. Kényelmetlenség volt még, hogy az első csomagérajtó nem nyílt ki, vagy, hogy szétesett a töltőcsonk. A kilincs problémáját interneten keresztül, szoftverfrissítéssel oldották meg, a többi hibát pedig a garancia keretein belül javították.

Amerikában a Consumer Reports szava rendkívül sokat számít egy termék megítélésénél. Bár hivatalosan még nem vonták le a következtetéseiket az ügyben – ezt majd az ősszel megjelenő jelentésükben teszik, ahol már más tulajdonosok autóit is vizsgálják – előfordult már, hogy kritikájuk egy-egy termék bukásához vezetett. Lévén a Tesla prémium-modell, ezek a gondok akár azt is jelenthetik, hogy alacsony pontszámot ér majd el a konkurenseivel szemben, ami aligha tenne jót a fiatal márka hírnevének, illetve a részvényei árfolyamának.