Világosabb gyermekvédelmi szabályok jönnek a KRESZ-ben

2014.08.29. 14:05

Az iskolakezdéshez időzítve több ponton egyértelműsítik, pontosítják a közlekedési szabályokat. Időszakos lesz a sebességkorlátozás a közoktatási intézmények környékén, biztonságosabbá lehet a gyermekszállítás, és egyértelműbbé válik végre az elöl szállított gyermekülésre vonatkozó előírás.

Némi könnyítést jelenthet az autósoknak, hogy a főként közoktatási intézmények környékén használt Gyermekek tábla egy új kiegészítéssel bővül. Az ilyen táblák alatt eddig egy kiegészítő tábla jelezte, hogy mekkora távolságon belül érvényes a legfeljebb 30 kilométer/órás sebességhatár. A határ ezután sem változik, a friss előírások szerint azonban a tábla egy másik kiegészítéssel bővül, ez jelölheti majd azt az időszakot, amelyben a korlátozás érvényben van. A táblák így a tanítás kezdetének és végének óráiban védhetik fokozottan a gyermekeket, a nap egyéb időszakaiban az autósok az adott útszakaszra érvényes sebességgel közlekedhetnek, azaz figyelmen kívül hagyhatják a harmincas korlátozást.

Szintén az iskoláskorú gyermekeket érinti egy gyermekszállítás biztonságát fokozó pontosítás. Ez azt rögzíti félreérthetetlenül, hogy a Gyermekszállítás táblával megjelölt autóbuszt párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úttesten (azaz például sima, kétsávos úton) tilos lesz kikerülni, de még a szembe jövő forgalomnak mellette elhaladni is. A korlátozás a gyermekek be- és kiszállása közben érvényes, időtartamát a vezető az elakadásjelző működtetésével jelzi.

Úgy tűnik, tisztázódik végre az elöl szállítható gyermekülés kérdése. Korábban többször nekifutottunk a témának, a KRESZ nehezen értelmezhető vonatkozó paragrafusát az ORFK válasza sem segített értelmezni. Akkor az NKH tudott eligazítani, és tájékoztattak, hogy a paragrafus megszövegezése a könnyebb értelmezés érdekében módosulhat. Ez történt most. A módosítás új szövegezéssel teszi egyértelművé, hogy a gyermekbiztonsági rendszer az első utasülésbe is szerelhető, háttal azonban csak akkor, ha az üléshez nincs légzsák vagy ki van kapcsolva.

A gyermekszállítással kapcsolatos szabályozások mellett a gyerekülések kereskedelme is változik. Az uniós szabályozás új elemként bevezeti az ún. i-Size (integrált univerzális ISOFIX) gyermekbiztonsági rendszerek használatának lehetőségét. A korszerű ülések előnye, hogy fokozott védelmet nyújtanak az oldalirányú ütközésekkel szemben, rögzítési módjuk miatt beépítésük is könnyebb, kevésbé hibázható el. Egyszerűsödik az osztályba sorolás, a megfelelő terméket a gyermek magassága szerint választhatják ki a vásárlók. Az üléseken kötelezően fel kell tüntetni a magasságtartományt és maximális testsúlyt.