Biturbó SL Merci elérhetőbb áron

2014.08.30. 06:33

A Mercedes SL sosem tartozott a gyár bárki számára elérhető modelljei közé, és ezután sem lesz így. Viszont új modell került a paletta aljára, amely már húszmillió forintnyi dollárért elérhető lesz.

Ezzel a belépőmodellel ötmillió forintot spórolhatnak meg a leendő vásárlók a V8-as roadsterhez képest. Az olcsóbb SL 400-as háromliteres, V6-os, ikerfeltöltős motort kap, amely 330 lóerős. Ezzel a könnyűfém-karosszériás gép 5,1 másodperc alatt gyorsul százra, tehát még mindig igazán fürgének számít. Az árba még a panorámatető, a dió- vagy kőrisfa betétek, a Harman/Kardon hangrendszer, és a teljes bőrkárpitozás is beletartozik.

Minden sarkon ezután sem jön majd szembe az SL, hiszen ez az ár még Amerikában is csak a tehetősebb réteg számára megfizethető, Magyarországon pedig legalább a másfélszeresébe kerül, mire kivihetjük az utcára.