Dupla áron került Oroszországba egy Tesla Model S

2014.08.31. 10:40

Az amerikai árának dupláját fizette egy orosz milliomos egy Tesla Model S-ért. Dimitrij Grisin nem bírta kivárni az oroszországi forgalmazást, saját úton szerezte be a prémium villanyost.

Miközben a Model S népszerűsége töretlen, a Tesla tervei szerint terjeszkedik az európai és ázsiai piacokon. A kaliforniai gyár európai jelenléte idén tucatnyi szalonnal és superchargerrel (a Tesla saját töltőállomása) erősödik, de még így is sok a fekete folt a piaci térképükön. Ilyen például Oroszország, ahova még nem ért el a márka kereskedelmi hálózata – ha Putyin esztelen külpolitikája nem vesz új irányt, jó ideig tán nem is fog. Ebből persze nem következik egyenesen, hogy az ország útjain egyetlen Model S-t sem találni. Mindig lesznek ugyanis emberek, akiben a vágy leküzd minden politikai, kereskedelmi akadályt.

Dimitrij Grisin 35 éves netmilliomos, Oroszországban a Mail.ru portál tulajdonosaként ismert. Elon Musk munkásságának nagy rajongója, immár Tesla Model S-tulajdonos. Grisin 180 ezer dollárért (42 millió forint) jutott hozzá vágyott autójához a szállítás és a körülményes papírozások után. Ez annak fényében fájó, hogy az általa választott 85 kilowattos Performance csúcsváltozat 90 ezer az USA-ban – azaz kettő ilyet is vehetett volna Amerikában ennyi pénzért. Az oroszt mindez nem bántja, sőt, állítólag még a Teslába is hajlandó lett volna pénzt fektetni, ha ezzel megsürgeti a vállalat oroszországi érkezését.

Grisin nem mellesleg jobban járt, mint kínai sorstársa, aki tavaly novemberben lett az első kínai Model S-tulajdonos, nem sokkal a márka hivatalos érkezése előtt. Neki 2,5 millió jüanjába (90 millió forint) fájt a türelmetlenség.