nonono

Végre videón a jövő Ladái

2014.09.06. 08:33

Napjaink egyik legnagyobb piacát Oroszország jelenti, így nem csoda, ha a Moszkvai Autószalon pezsgéséből hazai gyártóként a Lada sem akart kimaradni. A kiállításra három tanulmányautót vittek el, melyekről most hivatalos videót is közzétettek.

Ezek egyike az X-Ray hobbiterepjáró átdolgozott változata. A korábban a Mercedesnél és a Volvónál is tevékenykedő formatervező, Steve Mattin tulajdonképpen az X-Ray-jel indította el azt az új márkaarculatot, amelybe a jövő Ladái illeszkednek. Ennek egyik jellegzetes eleme az X-et formáló hűtőmaszk.

A másik, Moszkvában megmutatott modell a Vesta nevet viselő szedán, amely a Kalina-alapokon nyugvó Grantát váltja. Ezúttal azonban nem a korábban használt saját platformokat hegesztgetik tovább, hanem a Renault-Nissannal folytatott együttműködésből próbálnak előnyt kovácsolni. Ezzel a külsővel, elfogadható műszaki tartalommal és kedvező árral több országban is népszerű lehet a Vesta.

Ezzel a modellel azonban nemcsak a piacon, de a versenypályán is támadnak. A túraautó-világbajnokság idei szezonjában még Grantával versenyeznek, inkább kevesebb, mint több sikerrel, a jövőben azonban már a Vesta WTCC-vel szeretnének előrelépni. Van hová fejlődni, hiszen Robert Huff egyetlen dobogós helyét leszámítva 2014-ben nem termett túl sok babér a csapatnak.