Megmutatták Kína Volvóját

2014.09.09. 13:25

A Geely annak idején ugyan megvette a Volvót a Fordtól, de egyelőre csak pénzt adtak, a napi ügyek irányításába sem nagyon szóltak bele. Ez az első jele, hogy valami mást is nyerhetnek az üzleten, nem csak pénzt.

Bár a részletekről egyelőre hallgatnak a kínaiak, a Geely GC9 mintegy véletlenségből épp akkor készült el, amikor a Volvo saját motorcsaládja és könnyen változtatható méretű padlólemeze is, amelyeknek már semmi közük a korábbi, a Forddal közös fejlesztésekhez. Ezen felül az új modell méretre és formára is erőteljesen Volvós karakterű. Ez utóbbi nem is véletlen: ugyanaz a Peter Horbury tervezte, aki az épp kifutó Volvo sorozat foirmavilágát is megteremtette. Rossz nyelvek szerint egy tervezőnek ritkán akad új ötlete, és ez itt igazolódni látszik. Horburi a kínaiak kedvéért semmiképp nem eröltette meg a fantáziáját: rajzolt egy kicsit eltorzított arányú Volvót, elegáns, hátrafelé elnyúló tetővonallal és hozzá más hűtőrácsot a pajzsforma jelvény köré, de ez azért még a jól ismert formai megoldások újrahasznosításának látszik.

A Geelynek rettenetes híre van Kínában: olcsón kínálnak gyenge minőséget – legalábbis Európáig ez az információ szivárgott el. Ám úgy tánik, a Volvo által megszerzett világszínvonalú megoldásoka arra is megpróbálják felhasználni, hogy ebből a skatulyából kitörjenek. A GC9-re legalábbis azt mondják, hogy eddig ez a leginkább nagyra törő járművük, formatervezési, műszaki, biztonsági és menetdinamikai szempontból egyaránt.

Bár a képeket már most megmutatták, a GC9 hivatalos bemutatóját mégis csak novemberben, a Kvangcsui Autószalonon mutatják be hivatalosan – nyilván ott közlik majd a ma még hiányzó műszaki adatokat is.