Erős lesz az európai törpe-Jeep

2014.09.12. 12:51

A forgalmazás megkezdése előtt kiderült, miféle technika is kerül a Renegade szériaváltozataiba. A lista meglepő, se kis dízelek, se gyenge benzinesek, viszont akad a motorpalettán egy érdekes kakukktojás: az első generációs Mini motorja, méghozzá bármiféle feltöltő nélkül.

Érdekes, hogy a kifejezetten kisméretű Jeep Renegade, amely az alig négy méter feletti hosszúságú szabadidő-autók egyre népesebb táborához tartozik, milyen motorválasztékkal lesz kapható. Úgy tűnik, a leggyengébb változatok is 110 lóerősek lesznek a legerősebb pedig 185. A benzines kínálat egy régi ismerőssél indul. Az 1,6 literes, 110 lóerős szívómotor nem Fiat konstrukció, de még csak nem is Chrysler: ez a Mini első generációjában használt Tritec motor továbbfejlesztett változata, amelyet most épp E.torQ-nak hívnak, és a BMW tervei szerint készült. A mexikói üzem ugyanis, ahol készül, a Chrysler tulajdonában maradt, miután a BMW-vel kötött szerződés lejárt, a Fiat pedig tovább üzemelteti a gyártósorokat. Elsősorban Latin-Amerikában gyártott Fiatokban használják, de valamiképp eljutott az európai Jeep Renegade-be is, ez tölti be az alapmotor szerepét.

A további benzinmotorok is többféle forrásból érkeztek. A Fiat tervezte 1,4 literes turbós négyhengeres 140 vagy 170 lóerős kivitelben lesz elérhető ehhez a típushoz, és az EU területén ez utóbbi változat jelenti majd a csúcsot. Oroszországba viszont szállítanak 185 lóerős Renegade változatokat is, amelyekbe 2,4 literes Chrysler-Hyundai-Mitsubishi motor kerül – aktuális nevén a Tigershark, azaz tigriscápa. Lesznek dízelmotoros kivitelek is, ezekbe 1,6 literes 120 lóerős, 2 literes, 140 vagy 170 lóerős négyhengeres JTD motorokat szerelnek. A legerősebb dízelváltozatba a Chryrsler kilencsebességes automata váltóját is beépítik.

Természetesen első- és négykerék-hajtással egyaránt elérhető lesz a típus, bár a Jeep márkanév ellenére aligha veszik majd kiemelkedő terepjáró képességéért. A motorválaszték is arra utal, hogy a Fiat stratégái a Mini Countrymant, a Nissan Juke-ot és a többi, erősen túlárazott kisautó-méretű szabadidő-autót célozták meg a Renegade-del, azokat, akiknek a jellegzetes stílus és a jó menetdinamika elég fontos hozzá, hogy akár jelentős felárat fizessenek érte.