Vadiúj autó 240 millióért, és máris hibás

2014.09.12. 17:59

Kicsit kínos lehet a gyártó számára, hogy a Porsche 918 Spidert, amely jelenleg a világ legkorszerűbb, legdrágább és leggyorsabb utcai autói közé tartozik, máris vissza kell hívni – nyilván ezért próbálták titokban tartani az ügyet.

A 918 Spider első példányait márciusban kezdték kiszállítani a megrendelőknek. Egy-egy ilyen autó 768 ezer eurós alapáron szerezhető be – ez átszámítva kicsit több, mint 241 millió forint – de ezért olyan technikát kapnak a vevők, amelyhez mérhetőt csak a LaFerrari és a McLaren P1 nyújt, méghozzá jóval borsosabb áron és hosszabb várólistával. Ráadásul ha igaz, a Porsche a leggyorsabb pályán a három hibrid szupermodell közül – nyilván sokan választották pont ezért.

Ám kiderült, hogy rögtön az első hónapokban vissza kellett hívni a típust a hátsó futómű egy pontosan meg nem nevezett alkatrésze miatt, amelyet a gyártási minőség ellenőrzése során hibásnak találtak a gyári szakemberek. Bár az akcióra még júliusban került sor, a Porschénél igyekeztek diszkréten intézni a dolgot – nem is lehetett nagyon komplikált, hisz csupán 46 autót rendeltek a márkaszervizekbe – így csak most derült ki, hogy javítani kellett a Porschéket.

A Porschének ilyen szempontból nincs szerencséje mostanság: tavasszal az akkor szintén új GT3 RS-ekben kellett motort cserélni, miután sorozatban égtek porrá a vadiúj autók. Akkor a Porsche előbb az autók teljes leállítását kérte a tulajdonosoktól, mielőtt több hetes hibaelemzést követően eldöntötték volna, hogy motorcserével orvosolják a hibát.