Egyliteres fogyasztású autót mutat a Renault

2014.09.17. 11:40

Az egyliteres fogyasztás elérése ugyanolyan presztízskérdéssé válhat, mint a nürburgringi köridők vagy a legnagyobb végsebesség elérése a sportkocsigyártók közt. Az XL1-gyel a Volkswagen ért oda először, három éve, de most a Renault is bizonyítja, hogy képes elérni ilyen lehetetlenül alacsonynak tűnő fogyasztást. Ráadásul ehhez nem is kellett annyira lekicsinyíteni az autójukat, mint a VW-nek. Persze ez is csak egy csalás, mint a VW fogyasztás-értéke, de az Eolab tanulmány ettől még tartalmaz néhány érdekes műszaki megoldást.

A csalás lényege, hogy az Eolab benzin-elektromos, konnektoros hibrid hajtásláncot tartalmaz, a fogyasztás pedig úgy lehet egy liter, hogy a százból hatvan kilométert tisztán villannyal tesz meg az autó – ennyit tud egy töltéssel – az akkumulátorban tárolt energia költségét pedig nem számolják bele a fogyasztásba. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy a benzinmotor 40 kilométeren fogyaszt egy liter benzint, ami száz kilométerre vetítve 2,5 liter volna. Persze ez is kivételesen jó érték, de messze nem akkora eredmény, mint az egy liter száz kilométeren.

Ugyanakkor egyértelműen az Eolab mellett szól, hogy a mérete egy tisztességes autóé: nagyjából egy Clióéval megegyező belső teret kínál. A terfvezők a homlokfelület csökkentése helyett inkább a minél tökéletesebb aerodinamika elérését és a tömeg drasztikus csökkentését tűzték ki célul. Így mintegy 400 kilogrammal nyom kevesebbet a széria Cliónál annak ellenére, hogy van venne egy 6,7 kWh-s akkumulátor-csomag, a légellenállási tényezője pedig csupán 0,235. A hajtáslánc egyébként egy ezer köbcentis, háromhengeres, 75 lóerős benzinmotorból és egy 68 lóerős villanymotorból áll, amelyek egyszerre is hajthatják az autót, így ha épp nem a minimális fogyasztás elérése a cél, az Eolab meglehetősen fürge is lehet.

A Renault a VW-nel szemben nem tervezi gyártani az autót, ami nem csoda, hisz az alumínium és magnézium alkatrészektől egy ilyen autó megfizethetetlenül drága lenne, és még úgy is veszítene rajta a gyártó, ha egy luxusautó áráért adná. Az itt kipróbált új műszaki megoldások egy részét viszont át tudják vinni a szériamodellekbe, és a Renault közleménye szerint nagyjából száz ilyen újítás akad az Eolab szerkezetében. A tanulmányt a a Párizsi Autószalonon lehet majd testközelből is megszemlélni.