2014.09.19. 18:02

Egyelőre csak karcsúsításról beszélnek, de ijesztő, hogy 325 embert, teljes munkaerejük negyedét kényszerülnek az utcára tenni. A sportkocsigyártó igazgatója elnézést kért azoktól, akiket a döntés negatívan érint majd, de azt mondta, más megoldás nem volt.

Egy ideig úgy nézett ki, a Lotus ismét a Ferrari és a Porsche erős riválisává válhat, de az aktuális tulajdonos végül felfüggesztette a nagyívű terv megvalósítását, mivel túl költségesnek ítélte a megvalósítást. Így a sportkocsigyártónak nincs más esélye arra, hogy nyereségessé váljon, csak a karcsúsítás, a felesleges részlegek és tevékenységek leépítése. Ezzel viszont hosszú távon a vállalat fennmaradása is kérdésessé válhat, hiszen meglevő, képzett szakembereik egy részét kell utcára tenniük.

Az egyelőre nem világos, hogy milyen irányba fejlesztik tovább a Lotus kínálatát, ha egyáltalán vannak ilyen tervei a cégnek. Korábban legalább három sportkocsi fejlesztését kezdték meg, és egy új motorcsalád elkészítéséről is szó esett, de nagy kérdés, hogy ezek közül a tervek közül bármi megvalósul-e, vagy a következő években is a jelenlegi, még vonzó, de meglehetősen koros palettával próbálnak boldogulni.

A megoldást nyilván egy szakmai tulajdonos jelentené, amely amellett, hogy finanszírozza a Lotus fejlesztéseit, segíteni is tud a kivitelezésükben, vagy maga is használná az eredményeit, de ilyen egyelőre a láthatáron sincsen.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.