Új Ferrari-rivális érkezik

2014.09.19. 15:38

Öt év kellett hozzá, de a holland Vencer végre elkészült gyártásra érett sportkocsijával. A könnyű és erős kétüléses szép vonalú, és igazán gyorsnak ígérkezik. Azt azonban még korai lenne megjósolni, hogy a Sarthe nevű gép sikeres lesz-e, vagy néhány éven belül a feledés homályába vész.

Ami mindenképp mellette szól, az a forma, amely homályosan ugyan emlékeztet a McLaren F1-esére, de egész jó arányú, és mindenképp elég látványos. Ehhez jön még az erős motor – egy 6,2 literes, kompresszoros V8-as 622 lóerővel és 838 Nm-es csúcsnyomatékkal – és a viszonylag alacsony, 1390 kilogrammos tömeg. Az autó dinamikája sem rossz, 3,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 338 km/h. Nem rossz, papíron egy liga a Ferrari 458-assal, a McLaren 650S-sel és a Lamborghini Huracannal.

A Vencer persze nem akkora cég, mint a fent említett modellek gyártói, így a Sarthe műszaki tartalma sem olyan fejlett műszakilag, mint legkomolyabb vetélytársaié. A vázszerkezet nagyrészt acélcsövekből áll, amelyet néhol, méhselyt-szerkezetű alumínium elemekkel merevítenek, a burkolat pedig karbonszálas műanyagból áll. A motor sem saját konstrukció, és bár erről a hivatalos információk nem szólnak, valószínű, hogy a Chevrolet Corvette Z06 blokkjátból vásárolták meg a hollandok a fadobozos változatot.

Mindettől a Sarthe akár halatmas siker is lehetne, bár az az érzésünk, nem lesz az, és ennek az oka az aránytalanul magas ár lehet. A legdrágább Ferrari 458-as is 226 ezer euróba kerül, az ismeretlen nevű holland gépből viszont nettó 270 883 euróért kaphatunk egyet. És a Vencer láhthatóan nem Spyker, ahol a félelmetes árért cserébe szemtelenül elegáns kézműves műremeket kapott a vevő.