2014.10.03. 16:53

A Párizsi Autószalon egyik legmegközelíthetetlenebb autója az Espace, és a körülötte állóknak csak egy része újságíró és tévés, a többiek leginkább az ipari kém jelzővel jellemezhetők.

Valószínűleg az érdekel mindenkit, hogyan tud a Renault pénzt keresni egy ilyen látványos külsőségekkel elkészített autóval. Mert ahhoz nem férhet kétség, a felszínen lévő dolgok nagyon rendben vannak, gyönyörű optikai effektekkel játszanak a hátsó lámpák, szépek a matt alumínium ablakkeretek, a ledes első lámpáról nem is szólva. Ami a kocsi arányait illeti, kicsit furák, de úgy képzeltem, hogy ez csak optikai csalódás, nem az ablakok alacsonyak, hanem az autó nagy. Nagyon nagy.

Igaz, már többször olvastam, hogy ez inkább crossover, azaz öszvérjármű. Leginkább az olyan autókat szokták így nevezni, amelyek terepjárónak néznek ki, de műszakilag normál személyautók – még akkor is, ha összkerekesek. Az Espace azonban se nem összkerekes, se nem néz ki terepjárónak. A dizájn inkább egy egyterű és egy bunker nászára utal, de ennek ellenére nem rossz a végeredmény. Sőt.

Bent a csomagtartó irányából kezdtem az ismerkedést, és rögtön mellbe vágott a hátsó két pótülés mérete, pedig láttam már csodákat. Azt hiszem, egy Porsche hátsó ülésén is jobb lehet ülni, mint ezeken - az érthetetlen okból villanymotorral kihajtható - székeken az Espace csomagterében. Hát, ez van, az Espace tényleg nem a régi már. Bár picit nagyobb a tengelytávja (+1,6 cm), mint a régi Grand Espace-é, a végső térérzetben biztos sokat számít, hogy több mint 14 centivel alacsonyabb. Ha már szóba került, azt is megtudtam, hogy ebből a generációból már nem is készül Grand kivitel. Magunk közt szólva, ezt a kocsit felesleges megvenni hétülésesként. Ez szimpla önámítás.

A maradék öt széken viszont van hely bőven, a térérzet-kérdést pedig az üvegtetővel látják megoldottnak. A stílus egyébként ugyanaz, mint az utóbbi idők Renault-iban,a Clio megjelenése óta, de jobb minőségi hatással. Ja, és a műszeregység csak virtuális, valójában kerek LCD-kijelzők vannak benne, szép grafikával.

Azonban van pár vonása, ami megmaradt régről, műszaki értelemben. A burkolatai ugyanis műanyagból vannak, és a motort is eléggé betolták a szélvédő alá. Sajnos a hátsó csatolt lengőkaros futómű is megmaradt, ez jól látszik az egyik metszeten, viszont kiegészítették a Lagunáéhoz hasonló összkerékkormányzással. Azonban ettől sem érdemes elájulni, ezzel leginkább a többlengőkaros hátsó futóművek passzív önkormányzását pótolják.

Ami a motorokat illeti, ide is begyűrűzött a méretcsökkentés, a dízel és a benzines változatok is 1,6 literesek. A dízel kétféle teljesítménnyel készül, attól függően, hogy egy vagy két turbó van-e rajta, 130 és 160 lóerős. A benzines turbómotor teljesítménye 200 lóerő, ehhez duplakuplungos váltó jár.

Az Espace név

A típus árusítását jövő áprilisban kezdik meg. Senkit sem beszélnék le róla, hogy megnézze, mert egy kifejezetten érdekes autó, de szólok: aki Espace-on nevelkedett, az csalódhat. Nem biztos, hogy jó ötlet volt elhasználni ezt a 30 éves, jól bejáratott nevet, pláne azért mert egy-két év múlva a Renault elő fog állni egy még nagyobb, hasonló valamivel, ami a régi Espace-osok szemében is pótolhatja a régi modellt. Majd meglátjuk.

A végén pedig még egy infó, ha már a nevekről volt szó: Kismartoni Péter, a márka magyar sajtósa elárulta, hogy a Laguna utódját nem Lagunának fogják hívni.