Még durvább M6-ost főz a BMW

2014.10.08. 15:54

Bár a BMW versenysikereiről mostanság kevésbé hallani, ami nem csoda. Mostanság egyedül a DTM-ben brillírozik a márka, más szakágakban inkább csak elindulnak a márka versenygépei. Ezen változtathat az M6 GT3, amely a hosszú távú sportkocsiversenyeken hozhat végre eredményeket a német gyártó számára.

Most persze még csak vázlatokat tudtak mutatni a 6-os BMW versenyváltozatáról, de ez érthető is: a jövő évi szezont még a fejlesztéssel töltik a BMW-nél, az M6 GT3 első tejes szezonja 2016 lesz. Így ha meg is kezdődött már az első prototípusok építése, azok még messze vannak a kész állapottól. Egyelőre annyit tudunk, hogy a motor ugyanaz a 4,4 literes V8-as lesz, amelyet a szériamodellben is használnak, ugyanúgy két turbófeltöltővel, bár valószínű, hogy a két turbót kiköltöztetik a hengersorok közül, hogy a gyári 560 lóerő fölé mehessenek.

A típus állítólag magáncsapatok számára is elérhető lesz, bár a rendeléseket csak 2015 közepe táján kezdik fogadni, az első példányokat pedig a 2016-os versenyszezon előtti téli holtidőszakban kezdik majd szállítani. Azt persze nem könnyű megjósolni, hogy a zsúfolt GT3-as kategóriában mire lesz elég a nagy BMW kupé, hisz a versenytársak közt a ferrarikon és Porschékon túl egyebek közt olyan autók is lesznek, mint a Lamborghini Huracan, az Audi R8 vagy épp a Bentley Continental versenyzésre átépített változata.