Ablaktalan homokfutó a jövő tankja?

2014.10.10. 17:30

Az amerikai hadsereg kutatási részlege, a DARPA sokszor ugrott neki képtelennek tűnő koncepciók megvalósításának. Most is effélén dolgoznak: olyan harci járművön, amely fürgeségével, egyszerű kezelhetőségével és kiváló terepjáró képességével nyerne csatát a hagyományos tankok ellen. Az elképzelés szerint szinte bárki képes lenne vezetni a felfegyverzett, ablaktalan, csúcstechnikás homokfutót, amely akár teljesen ki is válthatná a hagyományos páncélozott harcjárműveket.

A koncepció leglátványosabb eleme talán a teljesen zárt kialakítás: nincs a karosszérián se kémlelőnyílás, se látható szellőzés. A teljesen zárt páncélzaton ugyanis kevesebb a látható gyenge pont, így az ellenség számára nem olyan egyértelmű, hogy hova kellene lőni a járművön. Emellett maga a páncélzat is ellenállóbb lehet a nyílások nélkül. A sofőr persze mindent lát, hisz a vezetőfülke monitorokkal lenne kibélelve, amelyeken a kívül található kamerák képe látszik. A jármű vezetése is ezektől az érintőképernyőtől válik egyszerűvé: a konkrét vezetésen kívül, amelyre valamiféle kormánykerék szolgál a demonstráció szerint, mindent ezeknek a tapogatásával lehet aktiválni, nincsen összefüggő gomb- és kapcsolótenger, mint sok mai harckocsiban.

A GXV-T-nek, azaz Ground X-Vehicle Technolgynak nevezett terv azonban nem csak az ablaktalan páncélzatról szól, de alapjaiban forgatná fel a páncélozott hadviselést. A DARPA ugyanis abból indult ki, hogy a páncéltörő fegyverek annyival gyorsabban fejlődnek a páncéloknál, hogy nincs értelme a páncélvastagság további növelésének, helyette gyors, bármilyen terepen mozgékony járművekkel érdemes harcolni, amelyek épp annyi védettséget adnak, amennyi a kézifegyverek és aknák ellen nyújt védelmet. A korszerű rakétarendszerek és ágyúk ellen inkább a mozgékonyság, a könnyű rejthetőség és az elektronikai hadviselés jelentene védelmet.

Nem kis előny, hogy az ilyen gépeket még a sok elektronika ellenére is olcsóbb lenne gyártani, karbantartani és alkalmazni, mint a harckocsikat, sőt, a teljesen elektronikus irányítórendszernek köszönhetően könnyű lenne távirányítású, vagy részben akár autonóm, programozott drónként való alkalmazásuk is, ami a légi hadviselésben már bevált, és még személyzetet sem lenne nehéz találni az irányításukhoz a mai, Call of Duty-szerű játékokon nevelkedett generáció soraiból.