Megjött a vadállat gyári Tesla

2014.10.10. 12:20

A Model S eleve nagyon durván ment eddig is, hisz a leggyengébb változata is 306 lóerős, az eddigi legerősebb pedig 422. Most azonban elkészült a csúcsváltozat, két motorral és közel 700 lóerővel. Nem egészen értjük, mi értelme, de kevés autó akad, amellyel le lehet gyorsulni az új csúcs-Teslát.

A felesleges erősödés nyilván annak köszönhető, hogy kellett egy második villanymotor előre, és közben a hátsó kerekeket hajtó motor sem lett gyengébb, sőt. Hátul 470 lóerő szabadítható el, elöl pedig 211, ami így összesen 691 lóerőnek és 930 Nm csúcsnyomatéknak felel meg. Mindezt ráadásul a megszokott villanymotoros karakterrel adja, azaz a jobb oldali pedál lenyomására azonnal jön az erő, nincs késlekedés, vagy kis fordulatszámon horpadt nyomatéki görbe. Nem csoda, hogy az összkerék-hajtású modell 3,2 másodperc alatt gyorsul 96 km/h-ra, azaz 60 mérföld/órára, nagyjából ugyanannyi idő alatt, mint manapság a legjobb Ferrarik vagy Lamborghinik. Ráadaásul a végsebességét is megnövelték 250 km/h-ra, így már a sebességkorlátozó elektronika sem hozza hátrányba a konkurenciával szemben a német autópályán.

A szerényen csak P85D-nek nevezett – a 85 az akkumulátor-csomag maximális töltéstároló képességére, a D a kétmotoros elrendezésre utal – csúcs-Tesla ettől persze még nem igazi sportkocsi. Elsősorban azért nem, mert az elektromos luxuskocsi 2239 kilogrammot nyom üresen, és bár a súlyelosztás a két tengely között 50-50%, ezt a kanyartulajdonságokon nyilván megérezni. Viszont egész hosszú utak tehetők meg vele egy töltéssel: 443 km a maximális hatótávolsága. Ez még több is, mint a hátsókerék-hajtású változaté, de ebben nincs semmi meglepő, hisz a két motor lassításkor hatékonyabban képes visszanyerni az energiát, mint egy, ami a hátsó kerekeket hajtja.

A durva változaton kívül két további kétmotoros Model S-t is bemutat a Tesla, a 85D-t és a 60D-t. Itt a hiányzó P (Performance, azaz teljesítmény) jelzi, hogy két gyengébb, egyenként 188 lóerős villanymotor kerül ezekbe a változatokba, a 60-as ráadásul kisebb akkumulátort kap. Ezek sem lassúak, 5,7 illetve 5,2 másodperc alatt érik el a 96 km/h-t, 14 illetve 13,5 másodperc alatt futják a negyed mérföldet, a végsebességük 201 illetve 250 km/h, a hatótávjuk pedig 362 illetve 475 km. Az adatok alapján úgy néz ki, ezek az összkerekes Teslák hatékonyabbak és jobban mennek a jelenleg kínált hátsókerék-hajtásúaknál, bár az nyilvánvaló, hogy ezekkel nemigen lehet kipörgő hátsó kerekekkel keresztbe csapatni. A többség számára viszont ez a biztonságosabb változat lehet a vonzóbb – nem csodálnánk, ha a Tesla előbb-utóbb teljesen átállna az összkerék-hajtású modellek gyártására.

Elon Musk, a Tesla vezére persze nem bírta ki, hogy ne mondjon valami hihetetlent is, így belengette, hogy a Tesla 5-6 éven belül teljesen önállóan haladó járművet is kínál majd, de addig is egy igen fejlett félautomata robotpilótát kínálnak majd, amely a beépített szonárok és kamerák révén térképezi fel a környezetét, és ez alapján segít biztonságosan haladni.