Hazaért a világjáró Mercedes

2014.10.13. 14:04

Günther Holtorf egykori Lufthansa pilóta az elmúlt 26 év nagy részét azza töltötte, hogy autóval járta be a lehető legtöbb országot a világban. Mostanra mindenütt járt, méghozzá többé-kevésbé ugyanazzal az autóval.

A hosszú utazás-sorozatnak közvetlen azután fogott neki Holtorf úr, hogy 1988-ban kilépett a Lufthansától. Még harmadik feleségéve, és Otto becenevű Mercedes GD300-as terepjárójával vágott bele a nagy kalandba, ami eredetileg csak egy 18 hónapos afrikai utazásnak indult. Günthernek azonban nem volt elég ennyi. „Minél több helyre jutottam el, annál világossabb lett, hogy milyen sok helyre nem jutottam még el.” – világította meg az utazásai mögött meghúzódó hajtóerőt. Az asszony két év múlva ment – összekülönböztek majd el is váltak egymástól – az autó viszont maradt, és tovább rótta a kilométereket. 1998-ban, Dél-Amerika bejárása közben tette meg a 200 ezredik kilométert, Egy Szíriát és Kazahsztánt érintő nagy túrán pedig a félmilliomodikat.

Otto ritkán robbant le a gazdája szerint, és a tetőn levő dobozokban tárolt durván négyszáz alkatrész segítségével többször is sikerült út közben megjavítani. A legnagyobb probléma Madagaszkáron adódott, ahol az autó egy előzés közben lecsúszott az útról és összetört. Ekkor a komplett karosszériát ki kellett cserélni, de a hajtás nagyrészt ma is az eredeti alkatrészekből áll – a motor például szinte teljes egészében eredeti. Pedig a világjáró expedíciók végére durván 890 ezer kilométert tett meg vele Holtorf úr, akit egyébként érthető módon viszonylag hamar elkezdett támogatni a Mercedes gyár is, hisz aligha akad annál jobb reklám, mint hogy az egyik autójukkal be lehet járni a Föld országait, és a technika végig bírja a gyűrődést.

Az utazásoknak most vége, így a sokat megélt Mercedes a gyári múzeumba kerül Stuttgartba, a 77 éves világjáró pedig most már talán nyugalmasabb életet él majd – feltéve, hogy valóban képes lesz egy helyben maradni.