Eddig randa bukta a Datsun

2014.10.15. 12:44

Úgy néz ki, a Renault-Nissan szövetség rondán elszámolta magát a Datsunnal: a tervezett mennyiség töredékét sikerült csak eladni Indiában és Indonéziában, és – igaz, más okból – Oroszországban sem fényesek a kilátások.

A Datsun eddigi szereplését az elemzők szinte azonnal párhuzamba állították a Tata Nano látványos bukásával, amely ugyan hatalmas érdeklődést váltott ki a gyártás beindítása előtt, de mégis öt év kellett hozzá, hogy eladják a 250 ezredik példányt. Pedig a Nano is nagyon olcsó volt, ahogy a Datsun is az, de egyes elméletek szerint épp ez lett a veszte. Egy Datsun Go kisautó mindenesetre 312 270 rupiába kerül, ami átszámítva 1,23 millió forintnak felel meg, mégis 9557 példány fogyott március és augusztus között, úgy, hogy az eladási csúcs ráadásul áprilisban volt. Az elemzők szerint a Datsunnal több baj is van, és az egyik épp az, hogy olcsó. Nem csak az árát, de a kivitelét tekintve is. „Aki új autót vesz Indiában, az nem szeretné úgy érezni, hogy valami olcsóba ült be” - mondja egy elemző. Emellett a Datsun Go nem is néz ki igazán jól – egyesek úgy vélik, a Nissan tervezői nem rajzolhattak tökéletesen harmonikus formát, nehogy túl erős konkurenciája legyenek a drágább Nissannak – és viszonylag ismeretlen mondjuk a Maruti-Suzukihoz képest, amely a hasonló árú Altóból hetente ad el annyit, amennyit a Datsun a Go típusból fél év alatt.

Nem sokkal rózsásabb a helyzet Indonéziában sem, ahol a tervezett 40 ezer helyett 6400 példány fogyott a Go+ modellből, Oroszországban pedig a nyári bemutató után a Datsun pont belefejelt az elmúlt öt év legnagyobb, durván húsz százalékos piac-zuhanásába, amely az ukrán-orosz konfliktust követő gazdasági bojkott közvetlen hatása volt. Pedig külön Lada-alapú típust fejlesztettek a Datsun számára Oroszországban, abban a reményben, hogy ezzel is sikerül növelni a márka esélyeit.

A Datsunnal nagy tervei voltak a Renault-Nissannak. Arra számítottak, hogy egyes fejlődő országok piacán az eladásoknak akár a felét is a Datsun adhatja, és ha ezeken a modelleken nem is keresnek sok pénzt, a piaci jelenét hosszabb távon mégiscsak komoly hasznot hozhat a vállalatnak. A dolog azonban nem indul jól: az ismertebb konkurensekkel és a használtautó-kínálat drágább részével szemben a Datsun láthatóan nem kínál elég előnyt. Így ha lesz is valami a Renault-Nissan vezetők terveiben szereplő, a Daciáéhoz hasonló sikerből, csak úgy, ha változtatnak valamit az eredetileg kiagyalt stratégián.