Azt az autót választjuk, amit a szüleink?

2014.10.17. 11:47

Egy friss kutatási eredmény szerint az autógyártók titkos marketingfegyverei a szülők. A Michigani Egyetem szerint az ő választásaikat követjük akkor, amikor autót veszünk. Legalábbis bizonyos fokig.

Az amerikai gyerekek harminckilenc százalékkal nagyobb eséllyel választják azt az autómárkát, amit a szüleik választottak/használtak – áll egy tanulmányban, amely azt vizsgálta, örökölhető-e, pontosabban örökíthető-e a márkahűség. A Michigani Egyetem közgazdászának kutatása 1999 és 2011 között zajlott, 4300 időközben felnőtt gyerek és 2600 szülő bevonásával. A vizsgálatban kétévente tértek vissza az alanyokhoz, az autókra vonatkozó résznél konkrét autómárkákat írtak össze, majd az adatfeldolgozás után kijött ez a meglepően erős korreláció.

A vizsgálat eredménye mindenképp hasznára lehet az autógyártók stratégáinak. Ha a számok közel vannak a valósághoz, érdemes újraértelmezni, kit célozzanak meg a belépőmodellekkel. Hiába erős ugyanis egy márka iránti vágy, az elsőautó-választók jellemzően nem tőkeerősek, így számukra célszerű olcsó lehetőségeket kínálni a belépőszinten.

Fontos figyelembe venni, hogy a felmérés Amrikában készült, ahol az elmúlt 50-60 évben egyenletes tempóban, kiszámíthatóan zajlottak társadalmi változások. Magyarországon nyílván egész más arányok jönnének ki egy ilyen kutatásnál.