Megneveli vezetőjét a Honda

2014.10.24. 10:51

Új, átfogó biztonsági csomagot fejleszt a Honda. A Sensing névre keresztelt rendszer a közlekedés szinte minden elemében segíti majd a vezetőt. Először az idei év végén érkező Legendbe építik be a segédleteket.

A Sensing alapját az első lökhárítóba épített speciális radar, valamint a szélvédő belső oldalán található kamera adja. Ezek számos információt gyűjtenek össze, amelyet a központi vezérlőegység felé továbbítanak. A rendszer pedig – mintegy nevelő célzattal – előbb figyelmezteti a vezetőt, majd szükség esetén be is avatkozik.

Az olyan funkciók, mint a sávtartó asszisztens, vagy a forgalom ritmusához alkalmazkodó, adaptív tempomat ugyan nem számítanak világújdonságnak, de ezek mellett az útról való lehajtást is figyeli a Sensing, valamint a különböző közúti jelzésekről is tájékoztatja a sofőrt, ha az magától nem venné észre a táblákat vagy jelzőlámpákat.

Az előttünk haladó, valamint a szembejövő sávban érkező autók mozgását is szemmel tartja a rendszer, így segít elkerülni az esetleges ütközéseket, ráfutásos baleseteket. Amire pedig talán legbüszkébbek a japánok, az a gyalogosokat azonosító funkció. A Sensing mintegy hatvan méteres távolságban képes beazonosítani a gyalogost, akit szükség esetén el is kerül.

Veszély esetén a rendszer először hang-, és a szélvédőre vetített vizuális jelzésekkel, kormányrezgésekkel figyelmezteti a vezetőt. Szükség esetén pedig a kormányzásba és a fékezésbe is belenyúl. A Honda távlati célja ezzel a megoldással a teljesen balesetmentes közlekedés elérése. Kérdés azonban, hogy a valóságban, egy kritikus helyzetben mennyire működnek a segédletek.