Kicks – egy slágergyanús Nissan?

2014.10.29. 06:37

A Kicks nevű hobbiterepjárót São Paulóban mutatják be a japánok, egyelőre tanulmányként, de az már most sem titok, hogy a gyártását tervezik. Ez elsőre nem hangzik valami ésszerűen – hisz majdnem ugyanekkora és ugyanilyen használati értékű modellből ez legalább a negyedik lenne a Renault-Nissan kínálatában – de úgy tűnik, ennek is találnak piacot a japánok.

Az újdonság elég merész vonalvezetésű, de teljesen másképp, mint a Juke. Inkább az amerikai Nissan kínálatba passzol a formaterv, amely egyszerre sportos és szokatlan, de egyáltalán nem kellemetlen jelenség. A sárvédő-szélesítések talán túlzóak egy kissé, és a hűtőmaszk U alakú krómkerete sem fogja mindenki tetszését elnyerni, de a forma mozgalmas és kellemes arányú – nem csodálkoznánk rajta, ha lelkesedne érte a közönség. Az autó egyébként durván 4,3 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,6 méter magas, és valószínű, hogy csak a tanulmány kapta meg a 19 hüvelykes felniket.

Ha gyártásba kerül, valószínűleg valamiféle egységesített platformra építik, és az elsődleges célja az amerikai kontinens meghódítása lesz. Európában viszont aligha lenne helye, hisz itt a Juke mellett a Renault Captur és a Dacia Duster is ebben a méretkategóriában próbál érvényesülni, és még egy Nissan útban volna. Hacsak nem szánják ezt a modellt a Juke utódjának is – ami a formatervét nézve nem is egészen képtelen lehetőség.