Kína beelőzte Európát

2014.11.01. 15:44

Mintegy 18 millió autó készült Kínában tavaly – derül ki az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) jelentéséből. Ezzel szemben az Európai Unióban 14,5 millió darabot állítottak elő. A távol-keleti ország 2012-ben előzte meg földrészünket, azóta megerősítette vezető pozícióját.

A jelentésből kiderül, hogy Európában 2012 óta stagnálnak a gyártási adatok, Kínában azonban folyamatos a növekedés. 2002-ben például épen csak átlépték az egymilliót, 2006-ra viszont beérték az akkor négymilliós gyártást felmutató Egyesült Államokat. 2008 a legtöbb országban visszaesést hozott – nem úgy a kínaiaknál: akkor már hétmilliónál jártak, amit 2010-re meg is dupláztak.

Összességében egyébként az úgynevezett BRIC-országokból (Brazília, Oroszország, India és Kína) származik a legtöbb személygépkocsi. Ők közösen a világ össztermelésének 39,6 százalékát adják. Közülük a maga 27,6 százalékával természetesen Kína vezet, a többiek az öt százalékot sem érik el.

Az ACEA felmérésének érdekességét jelentik még az EU autóiparában dolgozók számára vonatkozó adatok is. Két évvel ezelőtt 2,2 millióan dolgoztak valamelyik autó- vagy motorgyárnak, de ha a teljes beszállítói hálózatot is figyelembe vesszük, az Európai Unió összes foglalkoztatottjának 5,8 százaléka, mintegy 12,8 millió ember tevékenykedett ebben a szektorban.