A Cadillac pályán is támad

2014.11.16. 07:07

Alig néhány nappal ezelőtt adta ki az első képeket középkategóriás luxusmodellje, az ATS sportváltozatáról a Cadillac. Az ATS-V a BMW M3 és M4 mintáját követi: hathengeres, kétturbós benzinmotort kapott – igaz, a 3,6 literes V-motor erősebb, mint a bajoroké. A hivatalos bemutatóra ugyan még várni kell, most azonban megjelentek a hivatalos képek és adatok a versenykivitelről is.

Az ATS-V.R nevet viselő gép a CTS-ből faragott versenyautót váltja az amerikaiak kínálatában, és nem csupán a hazai sorozatokban állhat majd rajthoz. Mivel megfelel az FIA GT3-as szabályrendszerének, világszerte mintegy harminc különböző versenysorozatban vehet részt. Így akár a BMW, az Audi, a Bentley és a McLaren ellen is felveheti a kesztyűt.

Az LF4.R kódjelű motor a szériaváltozat blokkján alapul, azonban nagyobb turbókat és turbóhűtőket kapott. Emellett terveztek hozzá egy versenypályára illő aerodinamikai csomagot, amelynek része többek közt egy első splitter és egy méretes hátsó szárny is. A kipufogókat oldalt vezették ki. Az autó teljesítménye 600 lóerő körüli, míg csúcsnyomatéka 700 newtonméter. Ehhez 1,3 tonnás száraz tömeg társul – 300 kilogrammal kevesebb, mint az utcai ATS-V-nél.

A nagyközönség előtt a jövő heti Los Angeles-i Autószalonon leplezik le az ATS-V.R-t, egyszerre a közutakra szánt modell szedán- és kupéváltozatával. Bár a legnagyobb sikerre az Egyesült Államokban számíthatnak, nem kizárt, hogy mindegyik kivitelből érkezik majd Európába is.