Pixelháborút indít a Mercedes

2014.11.17. 15:27

Alig készült el az Audiéhoz nagyon hasonló, 24-ledes Mercedes-fényszóró, már jön is a következő, 84 leddel, és itt még messze nincs vége a fegyverkezésnek.

Az idei CLS-ben mutatták be a Multibeam névre keresztelt, 24-ledes fényszórót, amely már nem törékeny mechanikával, hanem az egyes ledek lekapcsolásával oldja meg, hogy ne vakítson senkit. A rendszer kamerával figyeli az előttünk haladókat és a szembejövőket, és négy vezérlőegység másodpercenként százszor számítja ki, hogy mennyit és hogyan kell lekapcsolni a 24 ledből annak érdekében, hogy a sofőr minél messzebbre lásson, mégse vakítson senkit.

Felépítéséből adódóan a fényszóró annál pontosabban tudja körbeölelni fénnyel a többi közlekedőt, minél több ledből áll, vagyis logikus lépés a szaporításuk. A Mercedesnél jelenleg a 84 ledes fényszórón dolgoznak, de fejben már jóval messzebb járnak. Azt állítják, a közeljövőben akár 1024-ig növelhetik a felbontást, amit ugyanúgy a minőség mérőszámának tekintenek, mint a megapixeleket a digitális fényképezőgépeknél.

Ezzel párhuzamosan fejlesztenek egy nagy hatótávolságú, 600 méterre világító fényszórót, szintén ledekkel, és azt állítják, jóval olcsóbb lesz, mint a BMW lézeres lámpája. Bár a pixelháború kissé nevetségesnek tűnik, a mostanában megjelent ledes fényszórók valóban fantasztikusan teljesítenek, és annak pláne örülhetünk, hogy olcsóbbá szeretnék tenni az új technikát.