Ellopták a Bond-film autóit

2014.12.05. 11:49

Német lapértesülések szerint a Land Rover tréning-központját rabolták ki a Düsseldorf közelében fekvő Neuss-ban az új film, a SPECTRE bejelentésével szinte egy időben. Összesen kilenc autó tűnt el, közülük öt Range Rover Sport.

Az eset annál is kellemetlenebb, mivel a forgatásra már felkészített autókról volt szó, így több mint valószínű, hogy csúszik a forgatás, akár heteket is. A közvetlen anyagi kárt mintegy 800 ezer euróra – átszámítva úgy 245 millió forintra becsülik, de a dolog akár sokkal drágább is lehet, ha valóban jelentős késedelmet okoz a forgatási menetrendben. A tolvajok egyébként meglehetősen profik lehettek, vagy kivételesen szerencsések, mivel úgy hallani, a német rendőrség egyelőre nem talált értékelhető nyomokat, amelyeken elindulhatott volna.

A 24. James Bond film a tervek szerint 2015 november 6-án kerül a mozikba – nálunk talán egy kicsit később – és tucatnyi helyszínen forgatják, Mexikó Citytől a Vatikánon át a marokkói Taingerig és az osztrák Söldenig.