Megvan, honnan jönnek az új rendőrautók

2014.12.17. 18:39

A Volkswagen-konszern és a Mercedes tarolt az új rendőrautók közbeszerzésén. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) összesen bruttó 3,9 milliárd forintért vásárol 550 új autót, Skodákat, illetve magyar gyártmányú Mecedeseket és Audikat szereznek be – írja a Napi.hu.

Múlt kedden írtunk különféle telephelyeken felbukkant, járőrautónak matricázott autókról. Az új Audi A3-asok, Škoda Octavia kombik és egy flotta Mercedes Sprinter láttán már egyértelmű volt, hogy csendben, a köztájékoztatást nélkülözve döntöttek a májusban kiírt közbeszerzésről, melynek új rendőrautók rendszerbe állítása volt a céla. A konkrét számok azonban csak ma lettek nyilvánosak.

A Napi.hu már májusban úgy értesült, hogy a Mercedes is a befutók közt lehet az 1225 új autó számára kiírt tárgyalásos közbeszerzésen. Most 550 új rendőrautó sorsa dőlt el, a nyilvánosságra hozott lista pedig a napilap korábbi tippjét igazolja. A számok láttán a Pappas Auto Magyarország Kft. tűnik a tender nagy nyertesének, a cég ugyanis 225 darab, Magyarországon gyártott Mercedes-Benz B 220 4MATIC- ot értékesít az ORFK-nak, összesen nettó 1,399 milliárd forintért. A bruttó 1,818 milliárdos flotta szervizelését havi 13 millió forintért vállalták. A B Mercik a kiírás szerint járőr, bűnügyi és ügyintézői feladatokat látnak majd el. Tekintve, hogy ezen feladatkörökből nem következik egyenesen az összkerékhajtás szükségessége, nem kizárt, hogy egy beragadt készlethez jut hozzá rendőrség.

A további 325 autó a Volkswagen-konszern típusválasztékából származik, a Porsche Hungaria Kft. és a Porsche Lízing Kft. alkotta konzorcium szállítja őket az ORFK-nak. Összesen 150 Audi A3 Limusine kerül szolgálatba, ebből 120-at jelzés nélkül, ügyintézői autóként rendszeresítenek, és csupán 30 kerül járőrautóként a forgalomba. Az 1,4-es TFSI motoros, szintén magyar gyártmányú A3-asokat egyenként nettó 3,85 millió forintért veszi az ORFK, a teljes flotta értéke így 786 millió forint lesz, havi szervizdíjuk pedig 6,8 millió.

Az Audi nyerte emellett a beszerzés felső kategóriás autók számára kiírt részét is. Kísérő autónak hét A6 Avant TDI-t adnak az ORFK-nak, ennek darabját a listaárnál 36 százalékkal olcsóbban, 10,08 millió forintért. Az autópálya-rendőrséghez 18 darab A4 Avant kerül. Ezekbe háromliteres, kompresszoros feltöltélsű, 333 lóerős V6 TFSI motor került, így jó eséllyel alkalmasak lesznek elfogó autónak. A magyar autópályahálózat rendjének fenntartására szánt erős kombik 183 millió forintjába kerülnek az ORFK-nak, és havonta további 1,3 millió forint megy el a karbantartásukra.

A tender nagy nyertese még a Škoda, a VW olcsóbb márkája 150 darab Octavia Combival veszi ki a részét a beszerzésből. Az 1,4 TSI motorral hajtott kombikhoz 5,19 millió forintos áron jut hozzá a rendőrség, a járőri feladatokra szánt flotta összértéke így 778 millió forint.

Hogy az általunk múlt héten fotózott, felmatricázott Sprinterekkel mi lesz, egyelőre nem tudni, nem kizárt, hogy azok már a fennmaradó 655 autó közé tartoznak. Az eddig nyilvánosságra hozott listán szereplő autókat öt hónapon belül kell leszállítaniuk a nyertes pályázóknak. A három cég öt évig szervizelteti majd őket, és az autókra köteles három éves, illetve legfeljebb 120-200 ezer kilométeres jótállást vállalni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.