Nem pusztul tovább a milliárdos autógyűjtemény?

2015.01.10. 14:42

Több milliárd forint értékű autógyűjteményre bukkantak szakértők decemberben egy nyugat-franciaországi farmon. Mint kiderült, a klasszikusok egykor a közlekedésipari mágnás, Roger Baillon tulajdonát képezték, azonban a tehetős gyűjtő már rég elhunyt, kincsei pedig már pusztulásnak indultak. Ehhez hozzájárult az évtizedeken át tartó elhanyagoltság és a mostoha tárolás is.

Az első számítások után így is legalább tízmillió euróra becsülték a gyűjtemény összértékét, azóta azonban tüzetesebben is megvizsgálták az autókat. Az Artcurial aukciós ház hamarosan árverésre bocsátja a rozsdásodó autókat, amelyekért a korábban sejthető összeg többszörösét remélik.

Az autókat persze egyesével be is árazták. A legolcsóbbak közé egy Singer Roadster tartozik, amely 200-800 euró (60-250 ezer forint) körüli áron találhat új gazdára. Egy Porsche 356 SC-ért azonban már 20-30 ezer eurót (akár 10 millió forintot) kell kicsengetni. A csúcsot napjaink egyik legkívánatosabb veteránja, a Ferrari 250 GT SWB California Spyder jelenti, amely egymagában is megérhet akár 12 millió eurót (közel négymilliárd forintot) is.

Az autók állapota persze erősen ingadozó. Az olcsóbb példányok már ránézésre is szinte menthetetlenek, de akad azért olyan Ferrari Mondial is, amely külsőre egészen vállalhatónak tűnik. Az aukciós ház szakértői minden egyes járműhöz készítettek részletes leírást, így a potenciális vásárlók annak tudatában licitálhatnak, hogy bőven lesz még dolguk, illetve kiadásuk, ha talpra szeretnék állítani a megvásárolt klasszikusokat.