2015.01.17. 10:44

A McLaren a közelmúltban már megmutatta legdurvább gépe, a P1 GTR tanulmányváltozatát. Ezt a Pebble Beach-i Concours d'Elegance rendezvényen ki is állították, nem sokkal később pedig a beltérbe is bepillantást engedtek. Az autó tesztelése során készült videókból is láttunk már néhányat, most pedig úgy tűnik, a sorozatgyártású kivitel hivatalos bemutatójára sem kell sokat várni.

A britek ugyanis bejelentették, a március eleji Genfi Autószalonon leplezik le az elsősorban pályára szánt gépet. Minden bizonnyal a GTR-ből kevesebb készül majd, mint a sima P1-esből – noha abból is csupán 375 darabot gyártottak. Aki azokról lemaradt, most sem reménykedhet: a csúcs-McLarent csak P1-tulajdonosok vehetik meg. Ők már az értesítést is megkapták erről a lehetőségről.

Műszaki oldalon egyelőre sok a kérdőjel. Csupán annyit tudni biztosra, hogy a P1 GTR az utcai változatnál gyorsabb és erősebb, körülbelül ezer lóerős lesz. Az aerodinamikai csomag, szpojlerek, küszöbtoldatok, a hátsó lökhárítóba integrált diffúzor segítenek majd beazonosítani a modellt. Belül természetesen sportülés, és a Forma-1-esek ihlette multifunkciós kormány is helyet kap.

Az exkluzivitást növeli az a szolgáltatáscsomag, amit a GTR-hez kapnak a vásárlók. Konzultálhatnak a McLaren F1-csapatának erőnléti edzőivel, hozzáférhetnek az istálló szimulátorához, és legendás versenypályákon tartanak nekik pályanapokat. Mindezért nagyjából 800 millió forintnak megfelelő összeget kell kicsengetniük.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.