2015.02.20. 14:39

A Genfi Autószalon Škoda standján az idén a Superb harmadik generációja a legnagyobb attrakció, de az Octavia RS erősebb változatát is kiállítják ugyanott. A teljesítmény ugyan csak 10 lóerőt emelkedett, de az autót igyekeztek optikailag is érdekesebbé tenni.

Az RS 230 típusjelzés a kétliteres turbómotor újabb, 230 lóerős változatára utal, amellyel egy tized másodperccel, 6,7 másodpercre csökkent a gyorsulási idő 100 km/h-ra, a végsebesség pedig 248-ról 250 km/h-ra nőtt. Nem mintha ezek érzékelhető változásnak tűnnének, de azt el lehet mondani, hogy ez a valaha gyártott legerősebb utcai Octavia, és sokak számára a tudat is elegendő, hogy a számok terén előnyben van az autójuk. Lényegesebb, hogy az autó megjelenését is agresszívebbre vették. Természetesen új felniket terveztek ehhez a változathoz, és egy elegáns, fekete légterelőt is kapott az RS 230 a csomagtérfedél peremére. A vezetési élményt egyedül a szériában járó elektronikus differenciálzár befolyásolhatja érdemben, amely állítólag jelentősen javítja az autó viselkedését tempós kanyarban.

Az Octavia RS erősebb változatát a Genfi Autószalonon mutatják be, a forgalmazás pedig júniusban indul.