Új kép az Infiniti középkategóriás crossoveréről

2015.02.22. 06:35

Megtartották az extrém C oszlopot, ez a legfontosabb fejlemény a QX30 kapcsán. Az Infiniti egy újabb képpel izgatja az érdeklődőket, a látottak szerint a kompakt szabadidőautó sokat örököl a koncepció érdekes formai jegyeiből.

Idén két éve, hogy a Frankfurti Autószalonon kijött az Infiniti a QX30 tanulmánnyal, Genfben azonban már a sorozatgyártásba szánt változat debütál a hírek szerint. Az Infiniti friss kedvcsinálója is ennek a jele, a titokzatos farfotó után most átlóból lőtték be a szöget, és az eddig mutatott részletek alapján úgy tűnik, sokat nem variáltak a merésznek mondott dizájnon. Sőt, egy-két élt még hangsúlyosabbá tettek. A Nissan prémiummárkája sosem a letisztult formavilágáról volt ismert, épp ellenkezőleg.

A QX30-ról egyelőre annyit tudni, hogy egyike lesz a fronthajtású MFA padlólemezre épülő modelleknek, azaz ez már egy Mercedestől kapott platfromra épül majd. Hogy a közös munka milyen eredményt hoz, és a crossovert hova lehet majd belőni a piacon, Genfben már remélhetőleg kiderül.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.