2015.02.23. 13:36

Az Auris második generációját 2012 őszén mutatták be, ehhez képest már most, alig két és fél évre rá megejtik a frissítést, amelyet rendesen a modellciklus közepére időzítenek.

A szokásos fogásokhoz folyamodtak itt is: az első lökhárítót és környékét dolgozták át. A legnagyobb eltérés az elődhöz képest az új fényszóró: eddig a négyszög belső csúcsa lefelé állt, most viszont felfelé húzódik, és alul-felül körbeöleli a Toyota jelvényből kinövő két fémszínű díszléc – nevezhetjük hűtőrácsnak, ha úgy tetszik. A másik, láthatóan karakter-változtatónak szánt részlet a teljesen új lökhárító: a trapéz-forma első légbeömlő helyett kifelé enyhén szélesedő rácsozatot alkalmaznak, amely magában foglalja a ködlámpákat is.

A részletekről egyelőre hallgat a Toyota, csak annyit árultak el, hogy frissítik a motorválasztékot, az pedig a fotóról derül ki, hogy a műszerfal is módosul: a műszereket és a középső információs kijelzőt is újabbakra cserélik. A motorválasztékkal kapcsolatban egyelőre csak találgathatunk: lehetséges, hogy csak a meglevő motorokat frissítik Euro 6-osra, de olyan találgatást is olvastunk, hogy már a felújítás kapcsán bemutatnak egy új, turbós benzinmotort, méghozzá 1,2 literes háromhengerest.

A Toyota az X orrú Aygo bemutatása óta lényegében az összes húzómodelljét megújította, ami viszonylag egységes márkaarculatot eredményez. Az időzítés nem rossz, az európai autópiac, ha lassan is, de kezd magához térni, így a friss és felfrissített palettával van esélye a Toyotának új vásárlókat szerezni.