Sway: ilyen lesz az új Micra?

2015.02.24. 12:11

A Sway egyelőre csupán tanulmány, de a Nissan azt ígéri, hogy a jövőben hasonló kisautókat kínál majd. Az előzetes alapján kifejezetten sportos, és szokatlan formatervű modellt Európában tervezték, és a szériaváltozat itt is készülhet – a cél pedig az aktuális Micra által elriasztott vásárlók visszaszerzése lehet.

Bár a tanulmányautóról egyelőre nem árultak el túl sokat, de az előzetes fotón annyi azért látszik, hogy az aktuális, U hűtőmaszkos Nissan egyen-hűtőmaszk egy meglepően agresszív változatát kapta meg. A sárvédő-szélesítések, az övvonal meredek emelkedése és a hátrafelé ereszkedő övvonal is a forma sportos jellegét erősíti. Ez pedig azt jelenti, hogy az európai Nissan központban igyekeztek valami erős karakterűt alkotni, bár nagyon más stílusban, mint amit a korábbi kisautóikon alkalmaztak.

A korábbi Micrák hírnevét a második és harmadik generációval alapozták meg: az a két modell a maga idejében igazán izgalmasnak hatott, és viszonylag jó minőséget képviselt. A negyedik generációval azonban szakítottak ezzel az iránnyal: a Micra gyártását Indiába költöztették, és igyekeztek olcsóvá tenni, ami átjön az építési minőségben és az anyaghasználatban – ezzel pedig elveszítették a típus lojális vásárlóinak egy jelentős részét. Az már két éve kiderült, hogy a hibát felismerte a Nissan vezetése, így egy olyan típus tervezését kezdték meg, amely ismét egyenrangú ellenfele lehet a VW Polónak vagy a Ford Fiestának, és ismét Európában készül majd.

A Genfi Autószalon Nissan standjának középpontjába szánt Sway ennek a típusnak az előfutára lehet, és úgy tudjuk, a szériagyártásra szánt változat is megérkezik másfél éven belül.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.