Hozzánk is érkezik a harmadik Honda Jazz

2015.02.25. 17:37

A Honda nagyon óvatosan közelítette meg a válogatós európai vásárlókat, miután az aktuális Civic fogadtatása elég rázósra sikerült, és a piac sincs épp a legjobb bőrben. Így először Japánban és Észak-Amerikában vezették be az út típust, majd átalakították és megmutatták itt is, mondván, ez a prototípus. Úgy tűnik, az átrajzolt orr jobban működik, mint az eredeti, mert végül ezt az eltérő orr-kialakítású változatot dobják piacra nálunk.

Azzal azért nem gyanusítanánk meg a Honda tervezőit, hogy megtalálták a kiutat a korábbi formai tévelygésből, de ez inkább csak az autó elején feltűnő, ahol helyenként túl komplikált, már-már zavaros az összhatás. Hátrébb viszont a megszokott egyterű-formát találjuk, amely jó eséllyel még mindig a kategória egyik legnagyobb belterét kínálja. Erre utal, hogy 3 centivel nőtt a tengelytáb, 9,5-tel az autó hossza, a csomagtartó pedig alaphelyzetben is 354 liter, ami egy kategóriával feljebb sem szokatlan érték.

Ahogy a Hondától megszokhattuk, nem kényezteti el a vásárlókat motorváltozatok sokaságával, sőt, a korábbi kettő helyett a Jazz már csak egyetlen négyhengeres benzinessel lesz kapható. Az 1,3 literes, EarthDream elnevezésű motor négyhengeres, feltöltés nélküli, és 6000-es fordulatszámon 102 lóerő leadására képes, ami papíron akár elég is lehet. Váltóból legalább kétféle van, a Jazz kérhető lesz hatfokozatú kézi, vagy fokozatmentes automata váltóval.

Az új Jazz már követi az aktuális divatot olyan szempontból, hogy kínálják kamerás-radaros érzékelő-rendszerrel is, amelyre többféle biztonsági alrendszer is épít, így a sávelhagyás-figyelő, az automata reflektor, a közlekedési tábla-felismerő rendszer és az intelligens sebesség- és távolságtartó tempomat. Ráadásul ez az Advanced Driver Assist System névre hallgató csomag a legegyszerűbb felszereltségi szint felett már az alapfelszereltség része lesz.

Az új Honda kisautót a Genfi Autószalonon már közelebbről is meg lehet nézni, az európai forgalmazás pedig 2015 nyarán indul.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.