2015.02.28. 06:36

A Land Rover Defendert talán nagyobb legenda is övezi, mint a Mercedes G osztályt, de a brit terepjárót mégsem tudták úgy eladni a felső tízezernek, mint a német riválist. A Kahn most mégis ezzel próbálkozik.

A brit tuningcég a Land Roverből készít hatkerék-hajtású változatot, hasonlóan az AMG-hez, ahol a G osztályból készült ilyen elrendezésű kivitel. A Flying Huntsman 6x6 motorházát és kabinját is meg kellett hosszabbítani. A háromajtós kabinba vagy fél métert be kellett toldani, hogy elférjen a plusz hátsó tengely a terepgumikkal együtt, az autó orrában pedig helyet kellett csinálni a Chevrolet LS3-as motorjának. A 6,3 literes amerikai V8-as ugyan nem éri el az AMG motorjainak teljesítményét, de a 430 lóerő azért bőven elegendőnek tűnik. A teljes hossznövekedés a Defender hosszabb változatához képest 1,2 méter, de szélesebb is lett tizenöt centivel, bár ez leginkább a sárvédő-toldásoknak köszönhető.

A Kahn persze egyedi igényeket is kielégít, így a hatkerekű terepjáró páncélvédelmet is kaphat, hogy csak a legextrémebb példát említsük. A hatkerekű pontos árát sem ismerjük egyelőre, de valószínű, hogy a négykerekű változat eleve borsos, 125 ezer angol fontos, azaz mintegy 52 millió forintos áránál jóval többért kínálják majd. A hatkerekű luxus-Defendert a Genfi Autószalonon mutatják be a közönségnek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.