2015.03.05. 18:09

Tavaly, a Párizsi Autószalonon mutatták be az új Suzuki Vitartát. Azt már akkor tudni lehetett, hogy az esztergomi üzemben fogják gyártani, ahol az aktuális Swiftet és az SX-4 S-Crosst is. A sorozatgyártást hivatalosan a mai nappal, március 5-ével indította el Orbán Viktor miniszterelnök. Nem hivatalosan a gyártás már jóval korábban megkezdődhetett, legalábbis a Vitartákkal megpakolt dunai uszályok erről árulkodnak.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Orbán Viktor átadási ünnepségen vett részt Esztergomban, korábban a Wagon R+, a Swift és az SX-4 S-Cross modellekbe is ő ülhetett be elsőként. Nagy dolog ez a gyár életében, Osamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója maga mutatta be az autót az anyósülésről a miniszterelnöknek. Persze érhető a kiemelt jelenlét a magyar kormány részéről is, 70 ezer Vitarát terveznek itt előállítani az első évben, igénybe véve 74 magyar kis- és középvállalat szolgáltatásait. Közvetve közel 30 ezer ember érintett a gyár működésében.

Az esztergomi gyárat az elmúlt huszonnégy év alatt két és fél milliónál több autó hagyta el, a japánok részéről megvan a bizalom a magyar piaccal szemben. Erre reagálva a miniszterelnök beszélt a régóta tervezett gyorsforgalmi útról, amely Esztergomot kötné össze az M1-es autópályával. Orbán Viktor azt mondta „van rá esély”, hogy az út elkészül a tervezett időpontra, 2018-ra, és ezért „óriási harcokat folytat a saját bürokráciánkkal”. A gyorsforgalmi nagy mértékben megkönnyítené az autógyár logisztikáját.

A Suzuki Vitara, az azonos nevet viselő előddel ellentétben nem klasszikus terepjáró, hanem kisebb méretű szabadidőautó. Ennek megfelelően olyan extrák is rendelhetőek hozzá, mint a radaros automata vészfék vagy az adaptív sebességtartó berendezés. 1,6 literes szívó benzines vagy turbós dízelmotorral szerelik, egyaránt 120 lóerővel. A beznines alapkivitel listaára 4 490 000 forint, de ez ne tévesszen meg senkit, a kereskedésekben mindenki számára elérhető kedvezménnyel 3 790 000-ért vihetjük haza. A hasonló jellegű Dacia Duster alapára, ugyanekkora hengerűrtartalmú benzinmotorral, klímával 3 150 000.