Ilyen a jövő autója India szerint

Genfi tanulmányok - Maradék

2015.03.07. 10:05

A legtöbb tanulmány előtt meg sem áll időzni a szalonjáró ember. A folydogáló tömeg ritmusában megy el mellette, tekintetét rajta tartja, majd kikerül a látóteréből és elfelejti, hogy valaha látta a műanyag koncepciót, amihez hasonlót amúgy nem is tervezi gyártani az adott márka, de legalább nem tettek bele semmi előremutatót. Nagyot mutatni bárki tud, mint látni fogják, már a Tata is. Vannak aztán, amik érdemesek a figyelemre.

Száznyolcvan fokra, és legalább tíz évre van bármitől a szalonon a Tata. Az indiai autóipar büszkesége a Bolt Sporttal olyan minőséget hozott Genfbe, amit kevesen mernek, de megkockáztatom, hogy Bader úron kívül senki emlékezet óta. (Dilip Chhabria eközben valahol a nagyvilágban tökön szúrja magát.) És ezt a kis forró ferdehátút vették körbe két tanulmánnyal. Íme a Hexa és a Connectnext, egy olyan márka jövőképei, aminek a jelene maga a káosz.

A Hexa nem egy elrugaszkodott tanulmány. Alapját az Aria adja, a Tata ügyeletes hazai piacos crossovere. Valószínű ez részben annak egy következő változata lesz, és szondázzák a közvéleményt. Sok érdekes nincs benne azon túl, hogy középső üléssora osztott. Nem is annyira gyalázat a minősége, mint a Bolt Sporté.

A Connectnext aztán visszaránt a Bolt szintjére: megmutatja, milyen az, ha az indiai márkából előtör a látnok. Kész sablon van az efféle B oszlop nélküli, ülésbe épített kijelzőkkel és valamilyen játékkoznollal felpakolt, futurista-minimalista koncepciókra. Sőt, a Nexonnal Tatának is volt már hasonlója ezelőtt. Ha egy ilyet láttál, láttad az összeset, de azért egy-egy márka tét nélküli hóbortokhoz való viszonyából sok minden leszűrhető.

Kemény, vastagon ívelő műanyagok, játékgépeket hangulatát idéző kijelzők, butácska gombok uralják az utasteret. Efféle arculatépítés helyett azért lenne mire használni a kapacitást, mert nem kis lemaradást kell behozni, ha Indián túl bármi reményük van, de egyelőre a Tatánál még a jövőt is egy évtizeddel korábbról nézik.

A Citroennél DS-nél Párizs után újfent a bogárhátú Divine DS volt a csúcs. Ebből így sosem lesz autó, de egyes tanulmányokkal ellentétben erre egy percig sem mondanák az ellenkezőjét. Ez most a kirakat, amivel a franciák megpróbálnak még nagyobb rést ütni a DS és a Citroen közé. A fejlesztésbe (ami itt kimerült a forma- és dekortervezésben) a Swarowskyt is bevonták, csak hogy mindenki lássa, merre tartanak.

A Divine-en beáldozták a hátsó ablakot, helyette van tolatókamera, és két visszapillantó. A belső visszapillantó helyére tablet került, a műszerfalat vetítik bele. Az ott bent pedig az utolsó cérnahúzásig kézműves munka.   

A Qoros trükkösen dizájntalulmánynak álcázva vonzza a QorosQloud 2.0-hoz az embert. Az ívben vágott ajtók mögött aztán a 3-asok egyen utastere, látszólag semmi új sincs benne. A vágott forma csak afféle szimbóluma a megújulásnak, a felhő alapú infotaiment-rendszert demózzák így, ami okostelefonon keresztül köt az autóhoz. A rendszer egybe épít mindent a közösségi oldalaktól a navigációig, távolról figyelhető vele az autó állapota. Hasonlót sokan csináltak már, a bemuató videók szernit pedig ez egyelőre a kínai szolgaláltásokkal, Kínában működik maximálisan.

A Kia is villantott egy tanulmányt, ráadásul ez egész érettnek tűnik. A részleteket nem lőném le, lesz róla anyag. Egyelőre annyit, hogy ez lenne a Sportspace concept, amiben nagy valószínűséggel már egy Optima kombit látunk.

A legdurvább koncepció mégiscsak az LF-SA, amiről itt írtunk bővebben. Ez a 2+2 üléses a jó példa, hogy egy törpének is lehet jó kiállása, ha nem nyomorgatják meg apró kerekekkel. Hogy menetdinamikailag mit hozna a rövid tengelytáv-giga kerék kombináció nem tudom, de nyugodjon meg mindenki: ezt így soha semmilyen formában nem látjuk az utakon. Ha nem tudnám, hogy visszavonult, simán azt mondanám, hogy a japán mangarendező isten, Mijazaki Hajao rajzolta rá az első éleket. Átlóból van benne egy utánérzés A vadon hercegnője vaddisznóiből.

A Rinspeed Budii standján olyat láttunk, amit sehol a szalonon máshol. Nem annyira a tetőből kiálló bot végére szerelt kamera, a prizmás fényezés, vagy az önvezérlő funkció a nagy különcség, hanem ez a csuklókkal teleszórt kormánymű, amivel tetszőlegesen lehet jobb- vagy balkormányos ez a néha BMW i3. Moves Like Jagger's Dick. Nézzék meg mozgóképen.