Walter Röhrl még mindig nagyon tud

2015.03.21. 17:08

A Porsche alig néhány hete, a Genfi Autószalonon mutatta be legkomolyabb középmotoros gépét, a Cayman GT4-et. A 3,8 literes, hathengeres bokszerből 385 lóerőt csikartak ki, amelyhez 420 newtonméteres forgatónyomaték társul. Ez 4,4 másodperces 0-100 km/h-t tesz lehetővé, a végsebesség pedig 295 km/h.

Ezek azonban csak száraz számok, önmagukban nem sokat jelentenek. Tudják ezt a németek is, ezért egy igazi legendát ültettek be a volán mögé, hogy élesben is szemléltesse, mit tud az új Cayman. Walter Röhrlt aligha kell bemutatni - a 68 éves legenda az elmúlt években sem felejtett el vezetni, így igen látványosan terelgeti a GT4-est a versenypályán.

Röhrl persze nemcsak száguld, hanem be is mutatja az autót. Ehhez nem árt némi angoltudás, de a lényeget anélkül is leszűrhetjük. A német gyártótól egy jó súlyelosztású, kellően erős sportkocsit kaptunk, amely agilis és jól vezethető. A Track Precision alkalmazás segítségével pedig azok helyzetét is megkönnyíti, akik ugyan nem rendelkeznek komoly pályaautós tapasztalatokkal, de néha-néha kimennek egy pályanapra, ahol aztán szorgalmasan róják a köröket, hogy tizedről tizedre javulhassanak.