Lefotózták az új Honda sportkocsit

2015.03.30. 06:19

Az S660, ami nevében a Honda legendás korai kétülésese, az S600 előtt tiszteleg, most látható először teljes életnagyságban. Az álcázással egyáltalán nem foglalkoztak, a japán kikötőben több példány is fedetlenül várta, hogy elszállítsák a kereskedésekbe.

Az apró roadster nem sokat változott azóta, hogy tanulmányként bemutatták, csak a fényszórókat és a hűtőrácsot szabták át egy kicsit, illetve kisebb kerekeket raktak rá. Így sem csúnya az S660, ráadásul a beltér sem csiricsáré, mint amit korábban mutattak. Ha akarjuk, ebbe is beleláthatjuk a száguldó koporsót, azaz a CRX-et, ahogy a pár éve megjelent hibrid CR-Z-be. Sajnos most is tartunk attól, hogy hiába néz ki sportosan a kocsi, a 660 köbcentis, háromhengeres, turbós technika, bár a hátunk mögött van (pontosabban középen), nem fogja letépni a fejünk a maga 63 lóerejével. Hatsebességes kézi, vagy CVT váltót kérhetünk hozzá.

Azt pletykálják később érkezhet az S1000, ezres turbós motorral és 100 lóerő körüli teljesítménnyel. Az a motor várhatóan virgoncabban mozgatná a 3,4 méteres roadstert.