Az NX éleivel lett pusztítóan dögös az RX

2015.04.03. 13:31

Kívül-belül megújult, és ahogyan várható volt, a tavaly jött NX formavilágát kapta a Lexus New Yorkban bemutatott nagyobb crossovere, az RX.

Szöul mellett néhány napig most New York az autóipar legjobban figyelt bázisa. Egész pontosan a Javits Center Közép-Manhattanben, amely a világ legjobb parkjának, a magasvasúton kialakított High Line-nak a szomszédságában áll, és olyan világpremierek otthona, mint az új csúcs-Porsche Boxster, a 375 lóerős Spyder, az új Mitsubishi Outlander, az új Chevrolet Malibu, vagy épp a Lexus RX.

Amennyire lehetett, utánamentek az NX vonalainak, így már az RX orrán is ott tátong márka egységes arculatát meghatározó Predator-száj-hűtőmaszk. A teljesen friss, új generáció emellett minden négyzetcentijében azonosul a kori Lexus-iránnyal, amit a nehezen összeszámolható élek/ívek egymásba fonódása tükröz legjobban. Bent is sokat korszerűsítettek, a leginkább szembetűnő változás azonban, hogy lejjebb került a váltókar. Bővült a vezetéssegítő aszisztensek kínálata, és ez már adaptív futóművel is kérhető lesz.

Bár a négyhengeres benzinesről még nem hallani, a motorkínálat úgy tűnik, öröklődik. A 350 megmarad a bevált 300 lóerős V6-nál, nyolcfokozatú automatával, és ugyanezt a motort kapja a 450h, megsegítve egy villanymotorral. A hibrid hajtás ugyanúgy 300 lóerőt produkál, de ez aligha veszi el az ügyfélkör kedvét. Azt talán inkább, hogy plug-in-megoldásról furcsamód nem hallani, pedig ma, amikor a világ jobbik felén egymást érik a gyorstöltők ez komoly versenyhátrány.

Az RX áráról egyelőre nem tudni, csepegtettek infókat viszont az F-csomagról. A sportváltozat nem újdonság, már a harmadik generációhoz is volt, az új RX-ben kicsit talán komolyabban veszik. Lesz benne például új menetstabilizáló rendszer, ami kordában tartja a nehéz testű crossover billegéseit.