Venne kínai autót igazán olcsón?

2015.04.28. 13:15

Eddig úgy nézett ki, a kínai autó sem olcsóbb, mint az európai, bár egyelőre egyértelműen gyengébb minőségű. Ezért is van, hogy Európában és Észak-Amerikában egyaránt maroknyit adnak el éves szinten – legalábbis eddig nem kelt el öt számjegyű mennyiség soha. Ám lehetséges, hogy a koreai és japán autóipar módszerével a kínaiaknak is sikerülhet vásárlókat találni ezeken a zsúfolt piacokon is.

A japán és koreai márkák annak idején az olcsóságukkal kezdtek hódítani, és úgy tűnik, most az egyik kínai gyártó is ezzel próbálkozik. A Guangzhou Auto, vagy röviden a GAC azt mondja, Észak-Amerikában 30%-kal tud árban a konkurencia alá ígérni. És ez a taktika Európában még inkább működhet, hiszen Észak-Amerikában sokkal olcsóbb az autók átlagos ára. Mindez persze még csak ígéret, de azt mondják, a GS4 szabadidő-autót, ami egy VW Tiguan méretű modell, átszámítva mintegy 4,4 millió forintért tudnák piacra dobni. A típusba viszonylag korszerű, 1,3 és 1,5 literes turbós benzinmotorok kerülnek majd, ami valószínűleg csak átlagos menetdinamikához elegendő, viszont a nagy méret és az ahhoz képest alacsony ár így is sokak számára vonzó lehet.

A kérdés persze az, hogy az olcsó, és egész jó formájú kínai modell minőségben mekkora kompromisszumot jelentene. Ha nem túl nagyot, akkor a GS4 akár el is indíthatja a kínai terjeszkedést Észak-Amerikában, hisz amire most szükség van, az néhány olyan belépőmodell, amely az elégedett vásárlók révén eloszlatja a gyanakvást az ismeretlen márka iránt, sőt, vonzónak mutatja azt. Bő másfél évtizede a koreai gyártóknak bejött a módszer- érdekes lesz látni, hogy most a kínaiak hogyan szerepelnek. A sikerhez persze még hiányzik néhány alkotóelem – például kereskedőhálózatot kell építeni Észak-Amerikában, ami elég drága dolog, és az autókat engedélyeztetni kell – de a GAC azt ígéri, 2017-ben indulhat a forgalmazás.