2015.05.01. 12:07

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Latin-Amerikában készítenek egy Sport változatot a Sandero helyi, Renault emblémás változatából, ami akár Európában is megjelenhetne. A Renault most azt nyilatkozta, hogy jelenleg nem tervezik Dacia márkanév alatt máshol árulni a Sandero RS-t. Kár, pedig nincs igazi olcsó, sportos kisautó az öreg kontinensen a korábbi Twingo RS óta.

Kép forrása: flatout.com.br
Kép forrása: flatout.com.br

A Sandero forró ferdehátú változata is ötajtós lesz, de ezen nem kell megbotránkozni, volt már ilyen a történelemben, elég csak a Panda 100HP-re gondolni. Három álcázott elemet látunk a képen, az első és a hátsó lökhárítót, illetve egy apró, hátsó tetőszárnyat. Ezek az RS sajátosságai lesznek, ahogy a mélyre húzott küszöb is, amit nem rejtegetnek a képen. Ha jól megnézzük feltűnik, hogy lejjebb ültették pár centivel a futóművet Így sem karcolja az aszfaltot, de a sima Sandero jelentős hasmagasságához képest már ez is észrevehető. Az ezüst autónak sötétítve vannak a hátsó ablakai, feketék a tükrei, és a fényszórók betétei is. Szintén fekete könnyűfém felnik vannak a sportos Sandero alatt, ráadásul a hátsó kerekek mögött is tárcsaféket látunk a képen. Úgy tűnik, nem csak a látványra hajtottak a tervezők.

Arról még mindig nem beszélnek, hogy milyen motor kerül majd az autó orrába, a brazil média egy kétliteres, 143 lóerős benzinest emleget. Egy korábbi tanulmányból kiindulva hatsebességes kézi váltó, sportos kipufogó, bőrözött kormány és sportülések is helyet kaphatnak a Renault Sandero RS-ben.