Elkészült a 750 ezredik Superb

2015.05.04. 06:14

Legördült a 750 ezredik Škoda Superb a csehországi Kvasiny gyártósoráról. Ilyen néven 1934 és 1949 közt is gyártottak már autót, azonban a ma ismert formában 2001-ben tért vissza a típus a Volkswagen-konszern fennhatósága alá tartozó cseh márka palettájára.

A második generáció 2008-ban váltotta le elődjét, a harmadik szériát pedig több modellfrissítés után éppen idén, a Genfi Autószalonon mutatták be, majd márciusban a gyártást is megkezdték. Azóta olvasónk megleste az alig álcázott kombit, így nem maradt sok megválaszolatlan kérdés a csehek legújabb nagyautójáról.

A mostani 750 ezres jubileummal tehát két hónapon belül már másodszor bonthatnak pezsgőt a kvasinyi gyár vezetői és dolgozói. A márka ügyvezetője, Winfried Vahland szerint az új Superb az eddigi sikerekre alapozva nyithat egy még eredményesebb fejezetet a Škoda életében. Azonban úgy véli, nemcsak ez az egy modell, hanem a teljes kínálat is új szintre lép mind dizájn, mind minőség tekintetében.

A Superb legfrissebb generációjának példányai egyébként júniusban kerülhetnek a kereskedésekbe. Azt egyelőre nem tudni, milyen árcédula kerül rájuk, mindenesetre a kifutó széria egy-egy nullkilométeres darabjáért 8-12 millió forint közötti összegért lehet hozzájutni.