Új autó nyolcszázezerért, nyitható csomagtérrel

2015.05.19. 16:50

Valószínűleg még mindig a Tata Nano a legolcsóbb autó, amit kereskedésben árulnak, pedig a duplájára emelkedett az ára. Cserébe sokkal többet nyújt, bár leginkább csak önmagához képest.

Nem csak a legolcsóbb, de a legspártaibb autó is volt a Tata Nano, amikor hét éve bemutatták. Mintha az autógyártás legsötétebb fejezeteiből vágták volna össze: farmotor, 33 lóerős kéthengeres motor, négyfokozatú váltó, 12 hüvelykes, háromcsavaros robogókerekek, kinyithatatlan csomagtartó – ám mindezért 100 ezer rupiát, vagyis alig több mint 400 ezer forintot kértek. Ám kiderült, hogy ez a fajta igénytelenség még Indiában sem tetszik a vásárlóknak, hisz aki ennyit szán autóra, az használtan ezerszer kényelmesebb autót kap. Ezért aztán a Nano mára megdrágult és igényesebb lett.

A megújított változat erősebb – már 38 dühös lóerő hajtja – és kapható hozzá ötfokozatú robotizált váltó is, persze felárért. Ennél is nagyobb fejlődés azonban, hogy már van ötödik ajtaja, azaz a csomagtartó sokkal használhatóbb lett, és megerősítették a karosszériát, abban a reményben, hogy a törésteszteken is értelmezhető eredményt lehet majd elérni vele. Emellett megemelték a futóművet – a hasmagasság 18 centi lett –, és kanyarstabilizátorokat is kapott az autó, így javult a viselkedése jó és rossz úton egyaránt – legalábbis ezt állítják a gyáriak.

A GenX névre keresztelt, felújított Nano, bár formára alig különbözik az elődjétől, a fejlesztések következtében persze sokkal drágább is lett: 199 ezer rupiába, azaz az aktuális árfolyamon számolva 856 ezer forintba kerül, ami még mindig messze a legolcsóbb új autóvá teszi, amit ismerünk – persze kivéve néhány házibarkács kínai típust, amelyeknél viszont igényesebbnek tűnik az indiai népautó. Kérdés, hogy az újítások segítenek-e új életre lehelni a Nanót, amely korábban Indiában sem fogyott igazán jól.