Szervezetten lopják a Prius-akksikat

2015.05.24. 19:35

Újfajta, kifejezetten XXI. századi bűncselekmény terjed San Franciscóban, ahol Toyota Priusok akkumulátorait lopják egyre nagyobb ütemben. Így csinálják.

A probléma nem új, de az elmúlt hetekben szaporodott el vészesen Friscóban ez a fajta bűncselekmény, és a tendencia növekvő. A technika nagyjából ugyanaz: a tolvajok betörik a hátsó ablakokat, majd a kábeleket elvágva, és a csavaroktól megszabadítva kiemelik az 55-60 kilogrammos akkumulátoregységet. A rendőrség gyanúja szerint szervezett sorozatról van szó, erre utal a lopási technika és a tolvajok viszonylagos szakértelme. Az akkumulátorokat egy óra alatti szintidővel kiszedik és elviszik, de végeztek már húsz perc alatt is.

A legtöbb lopás a harmadik generációs Priusokat érinti, a kaliforniai rendőrök szerint az esetek megszaporodása összefüggésben van azzal, hogy a korábbi generációk (leginkább az első) akkumulátorai korukból fakadóan nagy számban mostanság adják fel a szolgálatot és nagy lett az igény. Egy első és egy harmadik generáció akksija ugyan nem kompatibilis, de kis munkával megoldható a csere. Az akkumulátorok pótlása gyári forrásokból akár 3000 dollár (800 ezer forint) is lehet, míg a használt akksik 1000 dollár alatt futnak a neten. A feketepiacon ennél kevesebbet érhetnek, már ha egyáltalán szükség van árnyékban boltolni, csökkenti a kockázatot ugyanis, hogy az akkumulátorok eredetét nem lehet visszaellenőrizni.

A lenyomozhatatlan előélet lehet az egyik vonzerő a bizniszben, máskülönben arrafelé is inkább autóval együtt vinnék az akksikat, mint mifelénk. Igaz, ott minden valószínűség szerint kicsit nagyobb rizikó az autólopás, mint nálunk, ahol 2,6 százalékos(!) sikermutatóval dolgozik a rendőrség. (A lesújtó arány mögötti munkamódszerről itt olvashat. Vigyázat, erős anyag!)

A probléma egyelőre lokális, jelenleg Kaliforniában tombol, bár az akkumulátor-lopás nem példátlan az USA más államaiban sem. A New York-i rendőrség februárban adott ki egy jelentést, miszerint 2014 novembere óta tizennégy alkalommal tapasztalt ilyen bűncselekményt. Ott az áldozatok többsége taxi volt.