Kész a csoda-Renault, de még visszatartják

2015.05.28. 17:11

Jérome Stoll, a Renault marketing-igazgatója beszélt a tavaly, tanulmányként bemutatott Eolabról, amelyet mára állítólag gyártásra alkalmassá fejlesztettek. A gyártás viszont éveket húzódhat, aminek Stoll szerint a vásárlók az okai, akik egyelőre nem fizetnék ki a komplikáltabb technika felárát.

Pedig az Eolab ígéretes terv: egy autó, ami csupán 955 kilogrammot nyom, és egy 75 lóerős háromhengeres benzinmotor, valamint egy 68 lóerős villanymotor hajtja, ez utóbbi pedig egy 6,7 kWh-s, konnektorról is tölthető akkumulátorból kapja az energiát. Így egy töltéssel 66 kilométert tehet meg tisztán elektromos üzemben. A Renault azonban csúnyán megégette magát korábban, amikor több, lényegében eladhatatlanul drága elektromos járművet is felvett a palettájára – és most nyilván nem akarják elkövetni ugyanezt a hibát.

Tavaly olyan pletykák is szárnyra kaptak, amelyek szerint az Eolab akár már 2015 folyamán piacra kerülhet, és nem lesz drágább, mint egy közepesen felszerelt dízelmotoros Renault Clio. Ám úgy tűnik, ez túlzás volt: Stoll épp azzal indokolta, hogy várnak a bevezetéssel, hogy a típust a piac nem fizetné meg – vagyis valószínű, hogy olyan olcsón mégsem adhatnák, mint egy átlagos dízel-kiskocsit. Az persze kérdéses, hogy a piac valaha is megérik-e az Eolabra – ez nagyrészt azon múlik, hogy a környezetvédelmi normák belekényszerítik-e az autóipart a drágább, hibrid modellek nagyobb volumenű gyártásába.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.