Itt az új BMW X1, már elsőkerék-hajtással

2015.06.03. 11:31

Ahogy várható is volt, a BMW elképesztő sebességgel állítja át olcsóbb modelljeit a gazdaságosabban gyártható fronthajtású műszaki alapokra, amelyeket a Mini harmadik generációjában mutattak be először, 2014-ben. Fronthajtású BMW-ből ez a harmadik a 2-es Active Tourer és a Grand Tourer után, és ez az első, amelyre azt mernénk mondani, hogy egész jóképűre sikeredett.

A fronthajtás persze nem lesz igaz az összes változatra, hisz az új X1 elérhető lesz összkerék-hajtással is – a lényeg inkább az, hogy a motor itt már keresztben áll, így négyhengeresnél hosszabb motor biztosan nem fér el az új X1-esben. Mondjuk nem is szánnak bele nagyobbat: a gyártás kizárólag kétliteres négyhengeresekkel indul, lesz két turbós benzines 192 és 231 lóerővel, és háromféle dízel 150, 190 és 231 lóerővel. Később lesz még kétféle 1,5 literes turbós háromhengeres, a benzines 136, a dízel 115 lóerővel. A leggyengébb négyhengeres benzines- és dízelváltozatok elérhetők lesznek fronthajtással is, a többihez viszont alapáron jár az összkerék-hajtás.

Az új X1-es 4,439 méter hosszú, azaz 3,6 centivel rövidebb az elődjénél, viszont 1,821 méter széles, ami 2,1 centivel több az elődhöz képest, és 1,598 méter magas, ami 5,3 centis növekedésnek felel meg. Az új alapoknak köszönhetően azonban érezhetően tágasabb lehet a típus: a hátsó utasok térdének 3,7 centivel több hely jut, csomagtér pedig 85 literrel, 505 literesre nőtt. Az autóhoz rendelhető lesz hosszirányban tologatható hátsó üléssor is, amely 13 centimétert mozoghat előre-hátra.

Az elődjénél kétségkívül célszerűbb modell megjelenése is sokat változott, és bár szemből a 2-es sorozatú egyterűek kissé elszabott arckifejezése köszön vissza, más szögekből nézve az új X1 egyértelműen csinosabb, mint az elődje. Ez persze nem nagy kihívás – az első X1-essel kapcsolatban mindig volt egy olyan érzésünk, hogy nem akarták nagyon vonzóra készíteni, nehogy elrontsa az X3 és az X5 eladásait.

Annak a korszaknak kétségtelenül vége, amikor egy BMW mindenképp hosszmotorral és kardántengellyel készült, de az az érzésünk, ez az X1-es vásárlóköréből kevesek élik majd meg komoly veszteségként. Inkább az előnyeivel találkoznak majd, a jobb térkihasználással és a csúszós úton kiszámíthatóbb viselkedéssel.