Feltámasztják a TVR-t. Tényleg

2015.06.04. 13:22

A TVR talán az elmúlt évek legszomorúbb sorsú autómárkájának tűnt. 2006 óta nem készült egyetlen autójuk sem, és csak üres ígéreteket hallhattunk a kétes múltú tulajdonosoktól. Két éve vette meg a céget egy új befektetőcsoport Les Edgar vezetésével, aki korábban számítógépes játékokkal alapozta meg hírnevét és vagyonát. Úgy tűnik, ők tényleg feltámasztják a TVR-t – két éven belül négy új sportautót ígérnek.

A siker érdekében leszerződtették Gordon Murrayt. A neves mérnök a Brabham Formula 1-es csapat vezető tervezője volt annak legsikeresebb időszakában, majd a McLarenhez szerződött, ahol az első utcai sportkocsi, az F1 tervezését bízták rá. Mostanság apró városi autók tervezésével foglalkozik, de ennek kapcsán kifejlesztett egy kis és közepes sorozatnagyságnál is gazdaságos gyártási eljárást. A TVR-nél valószínűleg ezért választották őt: hasznosíthatják sportkocsitervezői tapasztalatait, és a gyártás megszervezésében is hatalmas segítséget nyújthat az iStream fantázianevű eljárás átvétele. Murray szerint ilyen kis szériánál – a becslések szerint évi 1000-1500 autóról lenne szó – is nagyszerűen működik.

A motorokat egy másik legenda, a Cosworth szállítja majd. Egyelőre annyi biztos, hogy egy már meglevő V8-as motort építenek át a TVR-ek számára, valószínűleg vagy a Ford, vagy a General Motors valamelyik blokkjára alapozva. Így nem kell attól tartani, hogy megismétlik azt a hibát, ami végül a TVR csődjéhez vezetett: az új motorok nem lesznek megbízhatatlanok, mint a márka korábbi, saját gyártású hat- és nyolchengeresei. Ugyanakkor a Cosworth-féle V8-as könnyedén hozhatja a sporkocsi-piacon manapság jellemző 5-600 lóerős teljesítményszintet.

Úgy tűnik, Gordon Murray cége, a GMD, és a Cosworth is durván egy éve dolgozik az új TVR műszaki alapok megteremtésén, és a befektetők azt ígérik, ezeknek a felhasználásával 2017-ig legalább négy vadonatúj modellt mutatnak be. Várhatóan megtartják a márkára korábban jellemző építési elveket, azaz az első tengely mögé épített motor és hátsókerék-hajtás jellemzi majd az új modelleket. A tulajdonosok nem csináltak titkot belőle, hogy a korábbi és jelenlegi TVR tulajdonosok érdeklődésére építenek, épp ezért szeretnék megőrizni azokat a tulajdonságokat, amelyek a 90-es években annyi hívet szereztek a márkának.

A becslések szerint az új TVR áraiban is megpróbál versenyképes maradni: a 60-80 ezer fontos ársávba várható az új sportkocsi-választék, ami 25-35 millió forintnak felel meg – így a Porsche és az AMG-Mercedes vadászterületén próbálnak majd érvényesülni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.