Három henger is lehet túl sok?

2015.06.06. 07:03

A hengerlekapcsolás nem új dolog, ahogy a háromhengeres turbómotor sem, de a kettő kombinációjával még nem találkoztunk. Talán mert még senkinek sem jutott eszébe, hogy megpróbálkozna vele, egészen mostanáig. A Fordnál viszont pontosan ezen dolgoznak.

A cég motorfejleszstési igazgatója, Andreas Schamel beszélt a fura fejlesztési ötletről, mondván, hogy jelentős fogyasztás-csökkenés várható az ezres Ecoboost turbómotortól, ha alkalmazzák benne a hengerlekapcsolást. Természetesen csak egy hengert állítanának le részterhelésnél, de az így keletkező 240 fokos főtengely-elékelésű kéthengeres járáskultúrája – fogalmazzunk így – nem épp ideális. A lehetséges megoldásról annyit árultak el, hogy egy új típusú kettős tömegű lendkerékkel tudják kioltani a káros lengések egy jelentős részét, amely elsősorban alacsonyabb fordulatszám mellett bizonyult különösen hatékonynak.

Egyelőre annyit lehet tudni a projektről, hogy a Ford fejlesztőközpontjában néhány Focusba már beépítették az átalakított ezres háromhengerest. A számítások szerint mintegy hat százalék fogyasztáscsökkenést kellene eredményeznie a rendszernek, úgy, hogy az egészből a felhasználó nem vesz észre semmit. Ha ezt sikerül elérni a valóságban is, akkor lehet rá esély, hogy a hengerlekapcsolás néhány éven belül a sorozatgyártású ezres Ford turbómotorokba is bekerül.

A hengerlekapcsolást eredetileg nagy hengerszámú motorok számára kezdték fejleszteni, az első alkalmazói az amerikai autógyártók voltak, amelyek elsősorban a V8-as benzinmotorok fogyasztását igyekeztek ilyen módon csökkenteni. Ám a szén-dioxid-kibocsátási korlátozások szigorodásával Európában is terjedni kezdett, a VW csoportnál már négyhengeres motoroknál is alkalmazzák. Háromhengeressel a Ford próbálkozik először, de ha sikerrel jár, valószínűleg a vetélytársak is követik a példáját.